Orbán szerint Magyarországon "nulla muszlim migráns van"

Orbán szerint Magyarországon "nulla muszlim migráns van"

A miniszterelnök már elfelejtette a kis "kopogtatóit".

Magyarország készen áll, hogy ahol tud, ott segítséget nyújtson Olaszországnak, így ha végre elszánja magát, hogy a határokat megvédi, segítünk, és abban is, hogy az itt lévő migránsokat hazavigyék - mondta az MTI beszámolója szerint Orbán Viktor miniszterelnök a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) párttalálkozóján, szombaton Rómában.

A kormányfő felszólalásában válaszolt Giuseppe Conte olasz miniszterelnöknek, aki az eseményen korábban azt mondta: a visegrádi országok nem segítenek Olaszországnak a migrációs politikában.

Orbán Viktor közölte: abban viszont nem tud segíteni Magyarország, hogy bárhonnan a területére migránsokat hozhassanak be.

A miniszterelnök kitért rá: az európai egység nagy próbatétel előtt áll, amit a migráció okoz. Vannak ugyanis országok, ahol a migráció sikeres volt, és a népesség egy része már nem a keresztény kultúrához tartozik, így az ő fejükben az van, hogy miként tud együtt élni két teljesen különböző kultúra egy országban. Az európai országok másik részében - így Magyarországon is - azonban

"nulla muszlim migráns van (:D :D :D - a szerk.)"

- fogalmazott, hozzátéve: ők azon dolgoznak, hogy ne legyenek ilyen dilemmáik az együttélésről.

Némi memóriafrissítés gyanánt ajánljuk a miniszterelnök úr figyelmébe:

Bekopogtak, Orbán ajtót nyitott, bűnözni kezdtek

Orbán Viktor, 2015. 11. 16./ Éveken keresztül sulykolták belénk, persze az adófizetők pénzét nem sajnálva forintmilliárdokat elköltve azt, hogy az Orbán-kormány nem fogad be bevándorlókat, megállítja Brüsszelt, a kvótát, megvédi a kultúránkat, a munkánkat, és persze Soros György.

A miniszterelnök úgy vélte, az is azt mutatja, hogy a baloldali politikusok be akarják hozni a migránsokat, hogy újra napirenden van az elosztási kvóta kérdése.

Az valahogy már kimaradt az okfejtésből, hogy kvótáknak még az általa istenített és szövetségesnek beállított Matteo Salvini Liga-vezér is elkötelezett híve, hiszen e módon Olaszország megszabadulna a bevándorlók jelentős részétől, akikből Magyarországra is bőven jutna.