Kisstílű: a fideszes kerületben épp az ellenzéki jelölt felszólalásakor kapcsolták le az áramot

Kisstílű: a fideszes kerületben épp az ellenzéki jelölt felszólalásakor kapcsolták le az áramot

A fideszes vezetésű VIII. kerületben a Mátyás téren tartott kampányrendezvényt Pikó András ellenzéki polgármesterjelölt. A Mérce tudósítása szerint a rendezvényt bejelentették – bár kampányidőszakban erre nincs szükség. A hangosításhoz az áramot a téren található úgynevezett rendőrségi pontból kapták, de az áramellátás pont pár perccel Pikó András polgármesterjelölt beszéde előtt szűnt meg.

A bódénál tartózkodó egyik józsefvárosi kerületőr a portál tudósítójának azt mondta, hogy

a főnök utasítására húzták ki.

A szervezők felkeresték a kerületi vezetőt, Ács Pétert, aki azt állította, hogy nem tudta, van-e engedély az áramvételezésre, és ezért kapcsoltatta le az áramot. Arra viszont korábban nem kérdezett rá, hogy a szervezők rendelkeznek-e ilyen engedéllyel. A Mérce azt is megjegyzi, hogy

a már három órája tartó rendezvényen éppen akkor jutott eszébe az áramtalanítás, amikor Pikó András következett a programban.

Az ellenzéki jelölt végül hangosítás nélkül mondta el kampánybeszédét.

Emlékezetes, bár a rendőrség Pikó Andráséknál házkutatást is tartott, mert a Fidesz propagandasajtója választási csalást kiáltott, a Fővárosi Választási Bizottság végül nem állapított meg jogsértést.

A Fővárosi Választási Bizottság szerint nem bizonyítható, hogy Pikó Andrásék csaltak

Felülbírálta a VIII. kerületi választási bizottság döntését a Fővárosi Választási Bizottság (FVB), és kimondta: egy fotó, és a kormánypárti sajtó cikkei nem jelentenek elég bizonyítékot arra, hogy Pikó András baloldali jelölt csalást követett volna el - adja hírül az Azonnali.