Áder szerint az ENSZ szövetségesként tekint Magyarországra a klímaváltozás elleni harcban

Áder szerint az ENSZ szövetségesként tekint Magyarországra a klímaváltozás elleni harcban

A köztársasági elnök szerint felkérése az ENSZ klímacsúcsán való felszólalásra azt jelenti, hogy a szervezet szövetségesként tekint Magyarországra a klímaváltozás elleni harcban.

Áder János az M1-nek nyilatkozva vasárnap elmondta, most először fordult elő, hogy komoly hatalmi súllyal bíró, nagy országok nem kapnak szólási lehetőséget az ENSZ klímacsúcsán.

Véleménye szerint ez összefügghet Antonio Guterres ENSZ-főtitkár korábbi kérésével, amely szerint nem ünnepélyes beszédeket vár a tagországoktól, hanem konkrét cselekvési terveket, amelyek ráadásul a korábbi párizsi vállalásoknál nagyobb elköteleződést mutatnak.

Ezt nyilván joggal várja annak az országnak az államfőjétől, akinek sem pártja, sem ő maga nem tartotta fontosnak, hogy részt vegyen a szeptember 18-án az ellenzéki erők által kezdeményezett klímaülésen az Országgyűlésben:

Még a "nemzet bozótharcosa" sem volt kíváncsi a klímaügyi vitanapra

Ahogy az várható volt, sem Fidesz, sem pedig a KDNP frakciója nem tartotta a klímaváltozás kérdését olyan fontosnak, hogy akár egyetlen politikusukat is beküldje az Országgyűlésbe így szerda délelőtt. De még az Orbán-kormány sem érezte úgy, hogy az ellenzéki pártok orra alá dörgölje a miniszterelnök meglátását, miszerint a környezetvédelem egy baloldali issue.

"Magyarországnak elismerés, hogy felkérték a felszólalásra, és ezek szerint szövetségesként tekintenek rá a klímaváltozás elleni harcban"

- emelte ki Áder János.

De igazából az is benne van a pakliban, hogy a köztársasági elnököt csak azért hívják ki New Yorkba, hogy végre a világ közvéleménye előtt magyarázhassa el, mi a bánatos francot gondolt Bencsik András Demokrata-főszerkesztő, amikor egy focilabdán vezette le, miért nem baj, ha leég egész Amazónia:

Bencsik András egy labdán mutatta meg: nem kell jajveszékelni, nem is akkora nagy a brazil esőerdő

Brit tudósok kutatásaival vetekedő szakértelemmel magyarázta el Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője a HírTV Sajtóklub című műsorában, hogy nem is kell annyira aggódni az Amazonas-medencében pusztító erdőtüzek miatt. A 444.hu szúrta ki, hogy az említett műsorban Bencsik egy focilabdán szemléltette, mekkora - „nem is akkora nagy" - területet tesz ki az Amazonas-medence a bolygónkon.