Felmarkolt 2 milliárdot a NER-es cég, trehány munkát végzett

Felmarkolt 2 milliárdot a NER-es cég, trehány munkát végzett

Hiába „készültek el” a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) intézményi férőhelykiváltás címen megépített Hajdú-Bihar megyei lakóotthonai, azok üresen állnak – írja a Magyar Hang.

Lapunk korábban megírta, a közbeszerzéseket sorozatban az a Tömb 2002 Kft. nyerte el, mely az SZGYF fejlesztési igazgatója, az erős fideszes kapcsolatokkal rendelkező Mező Barna húgának és sógorának tulajdonában áll.

Mező fejlesztési igazgatóként felügyelhette a családi cég által végzett munkálatokat, melyért összességében nagyságrendileg 2 milliárd forint ütötte a markukat.

A munkák azonban finoman szólva is hagytak maguk után némi kívánnivalót. Mint a Magyar Hang cikkéből kiderül, a szerepi épületeknél például

vállmagasságig ér a gaz, közte parlagfű is.

Ráadásul a fideszes cég úgy adta át a beruházást, hogy bár vállalta, mégsem fúrt kutat – derítette ki a lap a közbeszerzési iratokból. A Mező Barna panellakásába (a kaputelefonon az ő neve szerepel) bejelentett Tömb 2002 ennek ellenére készre jelentette a beruházást. A kút hiányát a műszaki ellenőr áprilisban vette észre, amikor át akarta venni a beruházást.

Ezután a Tömb 2002 ugyan lefúrt az előírt mélységig, ám ott egy csepp vizet sem talált.

Ezért most új engedélyt kell kiváltani, majd újabb fúrást végezni.

A püspökladányi otthonok esetében a Tömb 2002

nem készítette el az épületekhez vezető bejárót, a vízelvezető árkon még mindig csak egy palló vezet át.

Így oda gépjárművel egyelőre be sem lehet hajtani. A lap munkatársainak helyszínen készült videója al alább tekinthető meg:

A Magyar Hang emlékeztet, a beruházások alapjául szolgáló szakmai terv internetes plágium, ráadásul a püspökladányi otthont közel egy éve át kellett volna adni, de a szerepi ingatlanok átadása is csúszik, épp a már említett kútügy miatt.