Az olasz külügyminiszter közölte Orbánnal, hogy inkább a saját portáján söprögessen

Az olasz külügyminiszter közölte Orbánnal, hogy inkább a saját portáján söprögessen

Ahogy arról portálunk is beszámolt, szeptember 21-én fél órás beszédben ecsetelte Orbán Viktor miniszterelnök Rómában a Fratelli d'Italia (Olaszország Fivérei) párt rendezvényén, hogy a kormány - habár senki sem kérte őket erre - besegítene az olasz határvédelemben, és különben is: migránsok, migránsok mindenütt, kivéve Magyarországon.

A Népszava beszámolója szerint Giuseppe Conte olasz miniszterelnök már előre üzent a szokásához híven külföldön haknizó magyar miniszterelnöknek: felvetette, hogy Orbán és a V4-ek cserben hagyták Matteo Salvinit, a Liga vezetőjét - aki így kiszorult a kormányból -, és erre való célozgatásaik ellenére sem léptek ki az Európai Néppártból, hogy nemzetközi pártcsaládot (Európai Szövetség az Emberekért és Nemzetekért) alapító olasz szövetségesük mellé álljanak.

Később Luigi Di Maio olasz külügyminiszter, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) kormánypárt vezetője is reagált Orbán beszédére.

"Nem engedem meg senkinek, hogy bírálja vagy támadja Olaszországot, főképpen annak nem, aki a mi határaink rovására szuverenista"

- olvasható az olasz politikus közleményében.

Di Maio elutasította Orbánnak a Fratelli d'Italia (FdI) tlálkozóján elhangzott kijelentéseit és "felesleges beavatkozásnak" nevezte a miniszterelnök megnyilvánulásait. Hozzátette:

"Orbán nem ismeri az olasz népet, tehát a saját népéről beszéljen, ha akar, ne a miénkről."

Giorgia Meloni, a szélsőjobboldaliként elkönyvelt FdI elnöke azonnali válaszában "zavarba ejtőnek" nevezte Luigi Di Maio reakcióját.

Meloni hangsúlyozta, sajnálja, hogy miközben a magyar miniszterelnök felajánlja, hogy "segít" Olaszországnak megállítani a menedékkérő embereket, ezek szétosztása helyett,

"Di Maio egy olyan országot támad, amely jobban végzi munkáját mint a Conte-kormány".

Ezek szerint Meloninak nem sok ideje lehetett az Orbánnal való csevegésre, vagy a Fidesz politikai kommunikációjának tanulmányozására, mert ellenkező esetben tudná, hogy Orbán szavakban vehemensen a kvóták ellen foglal állást. Az olasz politika viszont ezek bevezetésében érdekelt, hiszen akkor a többi uniós tagállam levenné az ország válláról a rengeteg migráns képében rá nehezedő teher jelentős részét.

Azonban gyanítható, hogy az FdI első embere, ahogy előtte Salvini, nem annyira tájékozatlan, hogy ne lenne tudomása Orbánék hivatalos álláspontjáról. Az ennek ellenére való nagy barátkozást logikusan csak az magyarázhatja, hogy a magyar miniszterelnök a kulisszák mögött megnyugtatta olasz barátait: nem kell aggódniuk, ha kell, a migránskvótákat is lenyomja valahogy a magyarok torkán.

Meloni hozzátette, az FdI földgömböt ajándékoz Di Maiónak, hogy lássa, hogy az Európai Unióban Magyarország éppúgy "határállam" mint Olaszország.

Orbán szerint Magyarországon "nulla muszlim migráns van"

Magyarország készen áll, hogy ahol tud, ott segítséget nyújtson Olaszországnak, így ha végre elszánja magát, hogy a határokat megvédi, segítünk, és abban is, hogy az itt lévő migránsokat hazavigyék - mondta az MTI beszámolója szerint Orbán Viktor miniszterelnök a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) párttalálkozóján, szombaton Rómában.