ENSZ-klímacsúcs: 66 ország vállalt klímasemlegességet 2050-ig

ENSZ-klímacsúcs: 66 ország vállalt klímasemlegességet 2050-ig

A klímacsúcson teljesen váratlanul megjelent Donald Trump is.

Eddig hatvanhat ország, tíz régió, 102 város és 93 konzorcium vállalta, hogy 2050-ig klímasemleges lesz - utalt a konkrét ígéretek listájára Antonio Guterres ENSZ-főtitkár, aki hétfőn New Yorkban megnyitotta az ENSZ-klímacsúcsát – írja az MTI.

Az éghajlatváltozással foglalkozó csúcsértekezleten a 66 állam- és kormányfő - köztük Áder János köztársasági elnök - vesz részt.

Guterres hangsúlyozta: az egyes országok vezetőinek kötelessége, hogy lépjenek fel a környezeti válság ellen.

„Ha nem változtatunk sürgősen életmódunkon, magát az életünket veszélyeztetjük”

 - jelentette ki.
    
Antonio Guterres ENSZ-főtitkár kijelentette: nincs idő tárgyalni, hanem cselekedni kell, hogy a világ karbonsemlegessé váljon 2050-re.

A megnyitó másik fő szónoka, Greta Thunberg fiatal svéd klímavédő aktivista többek között úgy fogalmazott, hogy a világ vezetői

"üres szavaikkal ellopták az álmait és a gyermekkorát".

A fiatalok jövője került veszélybe - hangoztatta a 16 esztendős Thunberg, aki szerint a változás elkerülhetetlen. A csúcstalálkozón több mint 60 vezető szólal fel.

Angela Merkel beszédében hangsúlyozta: meghallották a fiatalok figyelmeztetését és felszólította a világ vezetőit, lépjenek fel a klímaváltozás globális kihívása ellen.

Merkel kormánya az előző héten fogadott el klímavédelmi tervet, amelynek értelmében Németországban - amelynek a párizsi klímavédelmi egyezmény alapján 1990-hez képest 55 százalékkal kell csökkentenie szén-dioxid-kibocsátását 2030-ig - „fokozatosan beárazzák” a szén-dioxid-kibocsátást és a lakosság terheinek növelése nélkül ösztönzik a klímabarát magatartást.

A klímacsúcson az előzetes program ellenére, teljesen váratlanul megjelent Donald Trump amerikai elnök is Mike Pence alelnök kíséretében.

Ferenc pápa nagyobb átfogó erőfeszítésekre szólította fel a világ vezetőit az ENSZ-klímacsúcs alkalmából készített videofelvételen.

„Bár nem jó a helyzet és a Föld szenved, még mindig nyitva a lehetőség ablaka. Még mindig időben vagyunk. Ne hagyjuk bezárulni”

 - fogalmazott a katolikus egyházfő, aki a világ egyik legkomolyabb és legaggasztóbb jelenségének nevezte az éghajlatváltozást.

„Fel kell tenni a kérdést, van-e valóságos politikai szándék arra, hogy nagyobb emberi, pénzügyi és technikai forrásokat szenteljük az éghajlatváltozás kedvezőtlen hatásainak kivédésére, és segítsünk a legszegényebbeken és a legvédtelenebbeken, akik ezt a legjobban megszenvedik”

- így Ferenc pápa.

Washingtonban hétfőn környezetvédő aktivisták tüntettek, hogy felhívják a figyelmet az általános éghajlatváltozásra és bírálják az amerikai vezetők tétlenségét a kérdésben. Az Extinction Rebellion (XR) nevű civil szervezet aktivistái kis vitorlást állítottak fel a K Street sugárúton a Potomac folyó vízszintjének szerintük várható emelkedését jelképezve. Többen a hajóhoz láncolták magukat, a rendőrök csak villanyfűrészt használva tudták a tüntetőket eltávolítani.

A New York-i konferencia napján, hétfőn Oroszország bejelentette, hogy megvalósítja a 2015-ben Párizsban aláírt klímaegyezményt, miután Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő aláírt egy szeptember 21-én keltezett kormányhatározatot, amellyel Moszkva véglegesen elfogadta az egyezményt.

A határozat szerint Moszkva formálisan nem fogja ratifikálni a megállapodást, de Medvegyev kijelentette, hogy a meglévő jogi normákhoz igazítja. Oroszország a negyedik nagy üvegházhatásúgáz-kibocsátó ország, amely eddig nem ratifikálta az egyezményt.

A hétfőn ismertetett moszkvai határozat szerint nincs szükség a formális ratifikálásra, miután az egyezmény 2016. áprilisi aláírásával Oroszország kötelezte magát a benne foglaltak megvalósítására.