Demeter Márta: "már nagyon várjuk a tavaszt, mert kisbabánk lesz"

Demeter Márta: "már nagyon várjuk a tavaszt, mert kisbabánk lesz"

Csak az Alfahírnek mesélte el a politikus, hogy hamarosan kisfia születik. Villáminterjú Demeter Mártával.

Amikor egy politikussal készült interjú sokkal, de sokkal jobban sikerül, mint ahogy azt előzetesen várná egy újságíró (sőt, a bejelentésről az Alfahíren olvashat először):

Kérdezném az önkormányzati választási kampányról, de úgy látom, ennél sokkal jobb hírei is vannak.

Igen, már nagyon várjuk a tavaszt, mert kisbabánk lesz.

A közéleti szerepe mellett eddig is vigyázott a magánéletére, de mit tudhat a nyilvánosság a babáról?

Hatalmas a boldogságunk, de mostanáig vártunk a bejelentéssel, mert csak most zárultak le a legfontosabb vizsgálatok. Mára az is kiderült, hogy kisfiúnk lesz, aki márciusban érkezik. A tavalyi országgyűlési választásokat követően eldöntöttük, hogy bármit is hozzon a jövő, az EP-választások után megpróbálkozunk a családalapítással. Kicsi kincsünk nem is váratott magára.

Mennyire írja át a politikai terveit, hogy nemsokára édesanya lesz? Még évekkel ezelőtt erről azt mondta, hogy ami most hajtja, az a családalapítás után is hajtaná.

Ez most sem változott, természetesen a család az első, de az aktív politikai tevékenységet folytatni fogom.

Az Alfahíren végigkövethették az olvasók, hogyan válik Demeter Mártából egy írásbeli kérdés után nemzetbiztonsági kockázat, akit letöltendő börtönbüntetéssel fenyeget a kormánysajtó. Sokszor megkérdeztem már Öntől, újra megteszem: nem fél?

Nem, továbbra sem.