Az EU vezetői megtapsolták Greta Thurnberget, majd 50 százalékkal megemelték a magánrepülőzésre szánt keretet

Az EU vezetői megtapsolták Greta Thurnberget, majd 50 százalékkal megemelték a magánrepülőzésre szánt keretet

Tegnap Greta Thurnberg kissé hisztérikusra is sikeredett beszédben vágta bele a világ vezetőinek képébe, hogy megölik a bolygót, és tönkre teszik a fiatalok jövőjét. A hallgatóságban ott ültek az Európai Unió képviselői is, akik a többiekkel együtt párás szemmel tapsolták meg, hogy ők tulajdonképpen magasról tesznek az általuk oly sokszor hangsúlyozott klímavédelmi célokra. S aztán 24 óra sem telt el, és bebizonyosodott, hogy ez nagyjából így is van. 

Több mint 3,5 millió euróval (nagyjából 1,1 milliárd forinttal) megemelik azt a keretet, amiből az Unió vezető tisztviselői magánrepülőgéppel utazhatnak – írja az Azonnali a Politico cikkére hivatkozva.

Az eddigi, öt évre szánt 7,14 millió eurós (2,2 milliárd forintos) keretet

50 százalékkal megemelik

10,71 milló euróra (3,3 milliárd forintra). A magángépekkel az Európai Bizottság, ls az Európai Tanács elnöke, illetve az Európai Parlament elnöksége onthatja a káros anyagokat a légkörbe az egyik leginkább környezetszennyező utazási formával. 
 
Mindezt úgy, hogy az EB új elnöke Ursula von der Leyen alatt még meg sem melegedett a bársonyszék. Az Unió első embere azt ígérte megválasztásakor, higy 

2030-ra pedig legalább felére csökken a tagállamok károsanyag-kibocsátása, 2050-re pedig teljesen klímasemlegessé válik az EU.