A válság is illedelmesen kopog: már a Continental is leépítésre készül

A válság is illedelmesen kopog: már a Continental is leépítésre készül

A cég hazánkban hét gyárral, egy gumiabroncs kereskedelmi képviselettel, egy logisztikai központtal, valamint egy mesterséges intelligencia fejlesztő központtal van jelen.

Leépít és gyárakat zár be a Continental járműalkatrész-beszállító és technológiai német konszern a következő tíz év során a globális autógyártás lassulása miatt. A felügyelőbizottság ülése után a hannoveri székhelyű vállalat szerdán közölte, hogy a nagyjából 1,1 milliárd euró költségvonzatú program jelentős részét 2019 és 2022 között hajtják végre. 
    
Bezárnak két németországi üzemet, valamint Olaszországban, Malajziában és az Egyesült Államokban működő gyárat is. A két német, két amerikai, valamint egy olasz és egy malajziai gyárban mintegy háromezer ember dolgozik. A Continental azt nem közölte, hogy hány munkahelyet szüntet meg, de úgy becsüli, hogy a szerte a világban alkalmazott 244 ezer munkavállalójából húszezret érint majd, hogy leépítenek vagy új munkahelyeket teremtenek, illetve eladják vagy áthelyezik a konszern egyes részegységeit.
    
Ahogy arra az MTI is rávilágít: a Continental Magyarországon hét gyárral, egy gumiabroncs kereskedelmi képviselettel, egy logisztikai központtal, valamint egy mesterséges intelligencia fejlesztő központtal van jelen, és a bérelt munkaerővel együtt több mint nyolcezer munkavállalót foglalkoztat. A német konszern az elmúlt évtizedben mintegy 500 millió eurót fektetett be Magyarországon.