Steinmetz Ádám: „A Fidesz eltanulta a rossz példát az MSZP-től, de mi csak azért se fogjuk”

Steinmetz Ádám
Bazsó Bálint Márton/Alfahír

Tizenöt évvel ezelőtt a medencébe ugrott a magyar vízilabda aranycsapata, majd meg is nyerte az olimpiát. Steinmetz Ádám, az akkori csapat oszlopos tagja azóta országgyűlési képviselő. Őt kérdeztük családról, neveltetésről, politikáról, szűkebb hazájában, a Balaton partján.

Majdnem pontosan 15 évvel ezelőtt kaptunk három szívrohamot és ment el a hangunk a magyar-szerb olimpiai döntő végére. Akkor gondolta volna, hogy másfél évtizeddel később nem az uszodában, hanem a parlamenti patkóban fog küzdeni?

Dehogy gondoltam. Én egyáltalán nem erre a szerepre készültem. Akkor az érdekelt, hogy a lehető legtöbbet hozzam ki magamból, és győztesen jöjjünk ki a medencéből. 

2004-ben egyértelmű esélyesként utazott ki a magyar vízilabda válogatott az athéni olimpiára. A csapat is úgy érezte, hogy mindenképp nyerni kell, vagy inkább úgy mentek ki, hogy beleteszünk apai anyait, és lesz, ami lesz?

Ilyet mi nem ismertünk. Ez a csapat az előző évben világbajnok volt, az olimpia évében pedig világligát nyert. Az aranyért mentünk ki. Talán furcsán hangzik, de bennem fel sem merült, hogy nem mi leszünk a dobogó tetején. Még a szerbekkel vívott döntő 0-3-as állásánál is biztos voltam benne, hogy olimpiai bajnokként térünk haza. 

Mitől volt ez a csapat ennyire erős?

Minden posztra több világklasszisunk is jutott, és volt egy olyan edzőnk Kemény Dénes személyében, aki ezeket a sokszor igen nagy egóval rendelkező kiváló játékosokat képes volt sorba, és csatasorba állítani. De a legfontosabb az volt, hogy ezt a csapatot jó emberek alkották. 

Mi bármikor tűzbe mentünk a másikért, nem csak a medencében küzdöttünk egymásért, hanem az életben is. Mindenki képes volt alárendelni saját hiúságát a csapat érdekének.

Steinmetz Ádám
Bazsó Bálint Márton/Alfahír

Azt tudjuk, hogy a medencében és a medence mellett nőtt fel. A politika mikor érintette meg először, mikortól számolja, hogy határozott véleménye van az ország sorsáról?

Ez is tekinthető családi örökségnek. Édesapám a Magyar Nemzet előfizetője volt – és ez nem tévesztendő össze azzal a lappal, amely napjainkban ezzel a címmel jelenik meg. Ebben a gondolatiságban nőttem fel, később pedig az uszoda világában is megtaláltam azokat az embereket, akikkel közéleti ügyekről tudtam beszélgetni. Nem értettünk mindenben egyet, de én ezt mindig is eszmecserének fogtam fel, nem pedig veszekedésnek. Olyan körben szocializálódtam, ahol érvelésre érvelés volt a válasz, nem mantrázás és gyűlölködés, mint, ahogyan manapság sokszor tapasztaljuk. Én ma is ebben hiszek. 

De a politika mindig is megosztotta az embereket.

Ez így igaz. Éppen ezért nem vállaltam semmilyen politikai szerepet addig, ameddig rendszeresen húztam a címeres sapkát a fejemre. Miután azonban visszavonultam a válogatott szerepléstől, úgy éreztem, ha úgy látom, hogy káros folyamatok zajlanak az országban, fel kell emelnem a hangom. Sokan le akartak erről beszélni, de én ezt kötelességemnek érzem. A sportban sikerült elérnem a csúcsra. Ezt tehetséggel, szorgalommal, munkabírással, alázattal értem el, és nem családi, vagy haveri kapcsolatoknak köszönhetően. Márpedig ma Magyarországon úgy látom, egyre inkább csak ez utóbbival lehet egyről a kettőre jutni. Ezt pedig nem hagyhatom én sem szó nélkül, nem dughatom a fejemet a homokba. 

Nem érték emiatt támadások, nem találkozott azokkal a bizonyos mantrákkal és gyűlölködéssel, amiket említett?

Előfordult, de összességében nekem személyesen nincs sok negatív tapasztalatom. Tegyük hozzá, a kormánnyal szembeni kritikáimat én mindig tényszerűen, szakmai érvekkel alátámasztva adom elő. Személyes jó példát is szeretnék mutatni, hogyan kellene működnie egy normális közéletnek. 

Mi volt a legpozitívabb élménye 2018 tavasza óta, amióta képviselő?

Minden nap felemelő érzés a Szent Korona közelében képviselni azokat, akik a világ legszebb épületébe, a Parlamentbe küldtek dolgozni. Országgyűlési képviselőként részt vehetek a törvények megalkotásában és a végrehajtó hatalom ellenőrzésében. Nagyon sok pozitív visszajelzést kapok az emberektől, akiknek igyekszem reményt adni, hogy lehet ezt másképpen is csinálni, mint, ahogyan sajnos megszoktuk. Hiszem, hogy ebből a reményből születhet meg a változás. Én az ellenzéki létet alapvetően a kormányzásra való felkészülésnek tartom. 

Volt olyan is, amit csalódásként élt meg az elmúlt másfél évben?

A revolverként használt kormányközeli sajtó gátlástalan lejárató hadjáratai újra, meg újra megdöbbentenek. De talán még ennél is visszásabb, hogy a hatalom mennyire süket a szakmai érveinkre. Legtöbbször nemhogy az Országgyűlésben, de még a fideszes többségű bizottságokban sem folyik érdemi vita. Lesöprik az asztalról a kezdeményezéseinket, egyszerűen azért, mert nem ők találták ki. Sokszor csupán annyi az indoklás, hogy ugyanezt a gyakorlatot követte annak idején a szocialista kormány is. 

Eltanulták tőlük?

Sajnos maradéktalanul. De az akkor sem lehet érv, hogy ők nyolc éven keresztül ugyanezt kellett, hogy megéljék, így most rajtunk törlesztenek. Szörnyű látni, hogy felelős törvényhozók képesek ilyen kicsinyes módon viselkedni. Mi viszont csak azért sem tanuljuk el tőlük a rossz példát. Minden olyan javaslatot, ami az ország érdekét szolgálja, támogatunk, érkezzen az bárkitől is. Egyszerűen ez a feladatunk, ezért küldtek az emberek minket az Országgyűlésbe.

Steinmetz Ádám
Bazsó Bálint Márton/Alfahír

Már jócskán túl vagyunk a szezonon, strandidő sincs, mégis a Balaton partján vagyunk. Tudjuk, hogy Budapesten nőtt fel, hogy került ide?

Gyerekkoromban, amikor nem a medencében, akkor a Dunában, vagy a Balatonban úsztam. A tó átúszása minden nyáron sztenderd családi program volt, és természetesen idén sem hagytam ki. Családi gazdaságunk van Marcali közelében, ezért nem véletlen, hogy ebben a választókerületben indultam képviselő-jelöltként 2018-ban. Igaz, végül nem én kaptam a legtöbb szavazatot, de csaknem tizenhatezer ember tüntetett ki a bizalmával. Ezt a bizalmat pedig meg kell szolgálni, úgyhogy én kötelességemnek érzem a választókerületem képviseletét a Parlamentben. Lényegében kétlaki életet élek, hiszen a munkám a fővároshoz is köt. 

Gazdálkodnak, így jobban belelát Somogy mezőgazdasági problémáiba. Nincs messze az egykor kirakatüzemnek számító, régen leépített Balatonfenyvesi Állami Gazdaság, kiváló minőségű földek és remek szőlő nő a környéken. Mint gazdálkodó hogy látja, meg lehet még élni, egyáltalán megtartó ereje a mezőgazdaságnak ebben a régióban?

A kérdés teljesen jogos. A rendszerváltozás előtt, de még azt követően is nagyon sokan foglalkoztak háztáji módon állattenyésztéssel, hizlalással a falvakban, és művelték a kertjeiket az emberek. Mára ez megváltozott. A fiataloknak sem idejük, sem kedvük, az idősebbeknek pedig sajnos már energiájuk nincs ezzel foglalkozni. Persze anyagilag nem is igazán éri meg, pedig egyre nő az igény az bioélelmiszerek iránt a piacon. Ugyanakkor erre itt Somogyban, amely az egyik legszegényebb régiója az országnak, nincs meg a fizetőképes kereslet. 

Jól tudjuk, hogy országos szinten a földek koncentrálódnak, nem jellemzőek már az 1-2 hektáros gazdaságok. Még szőlővel foglalkoznak ilyen méretben, de a kicsik közül egyre többen dobják be a törülközőt. Itt, a Balatonboglári borvidéken is kiváló minőségű szőlő terem, amiből remek borokat készítenek, de az alacsony felvásárlási árak miatt egyre többen hagyják abba a gazdálkodást. Jellemzően azok, akik szőlőként értékesítik a termést, és nem bort készítenek belőle. A Marcali-hát jelentős részén, ahol régen szőlőskertek voltak, most gaz nő, vagy jobb esetben kukorica az ültetvények helyén.

Ez még a jobbik eset talán.

Igen, ez még a jobbik eset, de azt hiszem siralmas, hogy ilyen kiváló adottságú szőlőtermő helyeken más növények teremnek, vagy még az sem. De sok esetben meg is van még a szőlő, csak nem műveli senki, metszetlenül állnak a gazban, ebből pedig következik az is, hogy terjesztik a betegségeket, így a még megművelt szőlőállományt is veszélyeztetik. Szörnyű ezt látni.

Pedig, ha az ember Dél-Balatonra és a szőlőre gondol, akkor rögtön beugorhat a BB, vagyis a Balatonboglári Borgazdaság, tehát a feldolgozóipar is kéznél van.

Igen, amit a ’90-es években privatizáltak. Ami egykor 1600 családnak adott biztos megélhetést, és ami ma nagyjából 30 munkavállalót foglalkoztat. A helyzet az, hogy az itt lévő 3200 hektáron megtermett szőlő 70 százaléka feldolgozatlanul hagyja el a borvidéket, tehát nem itt készítenek belőle bort. Ebből következik, hogy a feldolgozásból keletkező jövedelem nem itt realizálódik.
Erre lehetne megoldás a közösségi szőlőfeldolgozó üzem, helyi gazdálkodó csoportok működtetésével, vagy adott esetben akár a BB visszavásárlásával.

Volt erre kezdeményezés?

Igen, 2009-ben, a régió országgyűlési képviselője, a fideszes Móring József Attila indítványozta a visszavásárlást. 2010 óta, tehát kilenc éve ők kormányoznak, de ez még mindig nem történt meg.

Akkor a BB tulajdonosa azt nyilatkozta, hogy az „eladáshoz az eladó akarata is kell…”

Ami nem eladó, azt nehéz megvenni, bár hozzáteszem, hogy a mai Magyarországon számos olyan példát látunk, hogy nem eladó cégek – kisebb-nagyobb presszió hatására - bizony eladóvá válnak. Azt gondolom, hogy most van is rá reális esély, mivel a BB egy nyolc hektáros üzemrésze, tehát nem is kicsi része eladó. A visszavásárlás ezért most tényleg csak kormányzati szándék kérdése. 

Másik nagy problémánk az olasz lédig borok, amelyek megdöbbentően alacsony áron érkeznek hazánkba. Ezek olcsó, nem minőségi folyó borok, de mégis konkurenciát teremtenek a hazai boroknak. Több borász ismerősöm még mindig óriási készlettel rendelkezik a tavalyi évről, mert csak nagyon nyomott áron tudnák értékesíteni a bort. Ez a helyzet természetesen nem a magyar gazdák érdekeit szolgálja, úgyhogy épp itt lenne az ideje, hogy a magyar kormány végre lépjen is ez ügyben.

Ide kapcsolódik az úgynevezett zöld szüret, vagyis a termés éretlen állapotban történő eltávolítása, aminek bevallott kormányzati célja, hogy csökkentsék a terméshozamot. Jellemző volt ez a Dél-balatoni borvidéken is?

Ez Tokaj-Hegyalján és az Alföldön volt jellemző, a gazdák leginkább ott éltek a zöld szüret adta „lehetősséggel”, nálunk kevesen jelentettek zöldszüretet. Visszakanyarodva az olasz importra, tudjuk jól, hogy az Európai Unióban az áruk szabad áramlása alapelv, ugyanakkor azért vannak minőségi kritériumok is, amelyeknek ezek a bornak nevezett italok nem felelnek meg.

Kitéptek egy darabot a magyar szőlősgazdák szívéből

Miközben Orbán Viktor magyar miniszterelnök néhány hete még egy fröccs mellett pózolt, a magyar szőlős gazdákat a zöldszüretbe kényszerítik. Illetve, ahogy a gazdák látják, megalázzák őket, és kitépnek egy darabot a szívükből - mindezt állami asszisztencia mellett. Egészen megrendítő, de amíg központilag annyira oda vagyunk a magyar kultúráért, 2019-ben nem vásárolnak fel egy szem aszúnak való szőlőt sem az állami kereskedők.

A közösségi feldolgozóüzem és az olcsó import korlátozása mellett nagyon fontos elemnek tartom a bormarketing kérdését, és az arra fordítható összeg jelentős emelését. Erre ugyanis jelenleg a központi költségvetés a Magyar Turisztikai Ügynökségen keresztül évente mindössze 150 millió forintot szán.

Nem tűnik egy nagy összegnek, a közmédia egynapi működése körülbelül 250 millió forint.

Összehasonlításképpen Franciaországban, egy olyan borrégióban, ahol több mint 50 ezer hektáron termelnek szőlőt (Magyarországon alig több, mint 60 ezer hektár a szőlőtermő terület), 6 milliárd forintnak megfelelő eurót költenek bormarketingre. 

És arról nem is beszélve, hogy a francia borok finoman szólva is ismertebbek.

Pontosan. Ebből következik, hogy az egyébként kiváló minőségű magyar borok láthatatlanok maradnak külföldön. De hazánkban éppúgy szükség lenne a boraink népszerűsítésére, mivel évről évre csökken a borfogyasztás, pedig a minőségi borok mértékletes fogyasztása igenis egészséges dolog.

A Fidesz országgyűlési képviselőjét, Móring József Attilát többször említette, vele együtt tudnak dolgozni?

Viszonylag sűrűn találkozunk, hol az Országgyűlésben, hol a választókerületben, különböző rendezvényeken. Többször kerestem olyan dolgok kapcsán, amelyeket korábban ő ígért meg, de nem kívánt együttműködni. A kapcsolatunk felszínesnek mondható, amit nagyon sajnálok.

Ahogyan sok helyen, úgy a dél-balatoni térségben is neuralgikus pont az egészségügyi ellátórendszer leépítése. Többször foglalkozott a marcali kórház helyzetével, leépítésével, sikerült előrelépni az ügyben?

Röviden? Nem. Amikor egy laborvizsgálatra hónapokat kell várni, amikor egy szemvizsgálatra több mint egy évet, finoman fogalmazok, ha azt mondom, ez nagyon nincs rendben. A marcaliak és a környékbeliek szeretik ezt a kórházat, szívügyüknek tekintik, így nem hajlandóak elfogadni azt, hogy egyre gyakrabban kell egy-egy egészségügyi szolgáltatás igénybevételéért Kaposvárra utazniuk, ami hatvan kilométer Marcalitól, legjobb esetben is egy óra autóval, a közösségi közlekedéssel még több. Ezt a kórházat szisztematikusan építik le, üldözik el a betegeket a várólistákkal és az átirányítással. Jellemzően választások előtt szoktak elhangzani fideszes körökből ködös, nem igazán értelmezhető kijelentések, mint éppen most, az önkormányzati választásokhoz közeledve. Korábban egyébként konkrét ígéretek is elhangzottak, többek között Móring József Attila részéről is. Így például az, hogy a marcali kórház sürgősségi központ lesz, CT berendezéssel és mentőhelikopter-leszállópályával. Egyik sem valósult meg. Hozzáteszem, hogy korábban Marcali 60 ezer ember egészségügyi ellátását biztosította, de nyáron még ennél is többet, hiszen a Balaton délnyugati régiójában nyaraló tízezreket is itt tudták a leghatékonyabban ellátni.

Végre Móring úr is belátta, hogy ez a fúzió, miszerint a marcali kórház a kaposvári kórház telephelyévé vált, hibás döntés volt. Tavalyi ígérete szerint már idén év elején önállóvá kellett volna válnia. Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, ez a mai napig nem történt meg.

Ködösítésnek, látszattevékenységnek tartom azt, hogy miközben kormánypárti képviselőtársam összehívja a polgármestereket és a minisztériummal folytatott fontos tárgyalásokról számol be, konkrét eredmények, fejlesztések nem valósulnak meg. 

Másfél éve vagyok országgyűlési képviselő. Azt látom, hogy ha a Fidesz-kormány valamit meg akar valósítani, akár egy törvényt el akarnak fogadtatni, akkor azt két-három napon belül át tudják verni a törvényhozáson. Ha a kórház fejlesztése, és ezáltal az itt élő emberek problémáinak megoldása fontos lenne számukra, akkor azt már régen megtették volna. 

Pedig a kormányoldal sok helyen azzal kampányol az önkormányzati választás előtt, hogy ahol nem győz a kormánypárti jelölt, oda nem jön támogatás.

Visszataszító, zsaroló magatartás. Ráadásul nem is igaz. Egy településnek vannak saját bevételei, normatív támogatása, amit a vezető személyétől függetlenül megkap, továbbá olyan pályázatokon is részt vehet, aminek elbírálása nem függ az aktuális hatalomtól. Azt javaslom tehát annak, aki így érvel, előbb tegyen az emberek kedvére, és csak utána kérje a támogató szavazatukat. 

Számba vettünk jó néhány komoly helyi problémát. Az önkormányzatok többsége itt is fideszes, vagy Fidesz-közeli vezetésű. Hogy látja, lesz e téren változás októbertől?

Ma sajnos olyan világot élünk, hogy sokan már attól is tartanak, hogy kritikus véleményt fogalmazzanak meg nyilvánosan a helyi, vagy az országos hatalomról. Ezért minden tiszteletem azoké, akik polgármesternek, vagy ellenzéki képviselőnek jelöltetik magukat ellenzéki színekben, vagy függetlenként. Aki ma nem Fidesz-támogatottként ilyen szerepet vállal, az bizony nem keveset kockáztat. Holott valójában a pártpolitikai hovatartozásnak egy önkormányzati választáson másodlagosnak kellene lennie. Én úgy gondolom, hogy egyetlen polgármester sem attól lesz alkalmasabb a település vezetésére, hogy a kormánypárthoz tartozik – de önmagában attól sem, ha ellenzéki, vagy éppen jobbikos. Ennek a személyes rátermettségről és tisztességről kellene szólnia. Azt azonban egyre többször tapasztaljuk, hogy a fideszes településvezetők a Budapesten meghozott döntéseket hajtják végre helyben. A párt és gazdasági holdudvarának érdekeit érvényesítik, akár a saját közösségük érdekeivel szemben. Ennek a gyakorlatnak véget kell vetni, olyan polgármesterekre és képviselőkre van tehát szükség, akik minden körülmények között a saját közösségük érdekeit képviselik. Ha kell, akkor a Fidesszel és gazdasági holdudvarával szemben is. 

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Németh Márton

Friss

1