Bíróság mondta ki, hogy nem dobhatták volna ki az ellenzéki politikusokat az MTVA épületéből

Bíróság mondta ki, hogy nem dobhatták volna ki az ellenzéki politikusokat az MTVA épületéből

Nem dobhatták volna ki az ellenzéki képviselőket tavaly az MTVA-ból. Az Index azt írja, hogy az első fokon eljáró bíróság elutasította az óbudai jegyző tavaly decemberi birtokvédelmi határozatát, amelyet az ellenzéki országgyűlési képviselők ellen kért az MTVA vezetője, a hírhamisító Papp Dániel. Ennek alapján dobták ki végül a politikusokat, azonban a bíróság indoklása szerint: 

nem nyert igazolást, hogy az állami média működése aránytalanul sérült volna az ellenzéki képviselők jelenléte miatt.

Azt sem értékelték szükségesnek, hogy az épület lezárásáról döntött az MTVA vezetése, így pedig nem az ellenzéki képviselők, hanem a közmédia tehetett arról, hogy a dolgozók nem vagy csak nehezen tudtak bejutni az épületbe a tüntetések alatt.

A kormányszócsővé silányított MTVA ügyében öt ellenzéki képviselő indított eljárást, akik még a rabszolgatörvény elfogadása utáni tüntetések alatt mentek be a közmédia székházába december 16-17-én. A politikusokat nem engedték szabadon mozogni a biztonsági őrök, a független Szél Bernadettet és Hadházy Ákost kidobták  az épületből, a DK-s Varju Lászlót pedig leteperték.