16 millió forintot ad az állam egy német cégnek egyetlen magyar munkavállaló felvételéért

16 millió forintot ad az állam egy német cégnek egyetlen magyar munkavállaló felvételéért

Az uniós tagállamok közül Magyarországon kell az egyik legalacsonyabb fizetést adni a munkavállalóknak, ezért külföldi vállalatok sora építi ki, majd igénye szerint zárja be itt gyártósorait függetlenül attól, hogy ezzel helyben milyen munkaerőpiaci válságot okozhat.

Mindehhez a magyar kormány is asszisztál, két dolgot biztosítva:

  • nem állnak ki a dolgozók béremelési követelései mellett, hiszen ha jobban keresnének a magyarok, nem jönnének ide a multik és helyettük valódi, értékteremtő magyar munkahelyeket kellene teremteni,
  • a befizetett adóból a multiknak támogatást adnak, hogy inkább ide jöjjenek, ne mondjuk a románokhoz.

Hétfőn letették a német Sennebogen-csoport acélalkatrész-gyártó cégének alapkövét a Veszprém megyei Litéren, az eseményen pedig Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter is részt vett.

A miniszter az MTI szerint elmondta, hogy a gyár 10 milliárd forintból épül meg 29 ezer négyzetméteren, 80 új munkahelyet teremtve, 1 milliárd 270 millió forintos állami támogatással.

Ez azt jelenti, hogy a magyar állam 15 millió 875 ezer forintot adott minden egyes munkavállaló után a német cégnek.

És akkor örülhetünk, ha egyáltalán magyarokat vesznek fel, nem pedig ukránokat, akiket tömegével telepítenek be ugyancsak állami támogatással az országba a kivándorolt magyarok helyére.

A tervek szerint 2020 végén kezdődik a termelés, a cégnél fém alkatrészeket hegesztenek majd, a németországi gyárban pedig ezekből szerelik össze a munkagépeket.

Szijjártó a megállapodást követően „az új világgazdasági korszak nyertesének” nevezte Magyarországot.