Gumilövedékekkel, könnygázzal és vízágyúval oszlatták Irakban a tüntetőket

Gumilövedékekkel, könnygázzal és vízágyúval oszlatták Irakban a tüntetőket

Az iraki rendőrség villanógránátokat, gumilövedékeket, könnygázt és vízágyút használt a munkanélküliség, a kormányzati korrupció és a  hiányos közszolgáltatások miatt tüntetőkkel szemben Bagdadban.

Az iraki belügyminisztérium és az egészségügyi tárca kedd este közzé tett közös nyilatkozata szerint a kormányellenes tüntetéseken egy ember vesztette életét és kétszázan megsebesültek, közülük 40-en a biztonsági erők tagjai. A minisztériumok emellett nyugalomra intettek, miután állításuk szerint az erőszakcselekményeket egy csoportnyi zavargó idézte elő a tüntetők körében.

Korábban egy helyi hírportál még azt közölte, hogy legalább hárman életüket vesztették és 65-en megsebesültek.

A sebesültek ellátására mentőautókat vezényeltek ki.

Mintegy 3000 - főként fiatal - tüntető vonult az utcákra a békésnek indult, majd erőszakba torkollt tüntetésen. A tüntetők menete a Tahrír térről megpróbált átkelni egy hídon a Bagdad kormányzati negyedeként szolgáló, megerősített Zöld Zónájába. Az útvonalat lezáró biztonsági erők tömegoszlató eszközöket vetettek be a tömeg ellen, amely viszont nem tágított, így - a Reuters szerint - lőfegyverhasználathoz folyamodtak az emberek visszaszorítására.

A hírügynökség szerint a rendőrség kezdetben csak a levegőbe adott le figyelmeztető lövéseket. Azt nem tudni, hogy a biztonsági erők éles lőfegyverrel lőttek volna a tömegbe, viszont a hírügynökség helyszínen tartózkodó tudósítói szerint legalább öt embert számoltak, akinek arcát vér áztatta. A tüntetők közül néhányan köveket hajigáltak a biztonságiakra.

A munkát és jobb közszolgáltatásokat követelő demonstrálók közül többen Abdul-Vahab asz-Szádi altábornagy képmását emelték a magasba, az altábornagy  nemrég történt menesztéséért sokan az Irán támogatását élvező politikusokat hibáztatják. Az Iszlám Állam terrorszervezet felett aratott katonai győzelmet sok iraki Szádi altábornagynak tulajdonítja.

"Ez nem egy kormány, hanem pártok és milíciák  vegyülete, amely tönkre tette Irakot"

- hangoztatta a tiltakozás egyik résztvevője arra utalva, hogy az al-Hasd as-Saabi (Népi Mozgósítási Erők) nevű iraki síita milíciákból álló ernyőszervezet nagy befolyással rendelkezik az iraki belpolitikára és politikai képviselete is van a parlamentben, illetve a kormányban is.

Ádil Abdel Mahdi iraki miniszterelnök keddi kormányülést követően nyilatkozatban ígért munkahelyeket az egyetemi végzettséggel rendelkezőknek. A közlemény szerint utasította az olajügyi minisztériumot és más kormányzati testületeket, hogy a külföldi vállalatokkal kötött jövőbeli megállapodásoknál szerepeljen az a kikötés, hogy a létesítendő munkahelyek felét irakiakkal kell feltölteni.

Irakban tavaly masszív tüntetések robbantak ki az ország déli, síita többségű részén. A hónapokon át tartó bászrai megmozdulások, amelyeknek több halálos áldozata is volt, a silány minőségű közszolgáltatások, a munkanélküliség és a burjánzó korrupció miatt robbantak ki.