Orbán Viktor valóban nem tudja megvédeni a várost: Szegeden román vendégmunkások plakátolnak a Fidesznek

román autó
Román rendszámú autóból pakolják Nemesi Pál plakátjait

Kevés olyan magyar miniszterelnök volt eddig, amely nagy nyilvánosság előtt elismerte, nem tudja megvédeni országát egy külső fenyegetéstől: Orbán Viktorral viszont megesett ez a kétes dicsőség. az állampárt tisztújító kongresszusán elárulta, hiába ő a kormányfő, ha baloldal kezében marad Szeged, akkor "migránsváros", "betelepítési célpont" lesz, és még a fejlődésből is kimarad.

Utóbbi kapcsán - ami ugye arra a kormányzati propagandára hajaz, miszerint ha nincs Fidesz, nem lesz pénz - azért jegyezzük meg: 2017 január 30-án Orbán Viktor és Botka László MSZP-s polgármester közös sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a Modern városok Program keretében leesik a csongrádi megyeszékhelynek 50-70 milliárd forint. 

(Azt pedig csak zárójelben jegyezzük meg, hogy még mindig érvényben van az a kormányrendelet, amely "az új ideiglenes befogadó állomások építésére irányuló beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról" szól. Emlékezetes, az Orbán-kormány még 2015-ben két község, a Baranya megyei Martonfa és a Zala megyei Sormás határába akart felhúzni menekülttáborokat, amit a Jobbik, az LMP, valamint a civilek közös ellenállása akadályozott meg).

Abban viszont igaza volt Orbán Viktornak, hogy a betelepítés megkezdődött, igaz nem abban a formában, amivel általában riogat a kormánysajtó a migráció kapcsán. A gazdasági bevándorlás helyi mértékére jellemző, hogy

Szegeden román vendégmunkások helyezték ki a fideszes polgármesterjelölt plakátjait egy román rendszámú kisbuszból.

Szintén beszédes, hogy Nemesi Pál, a Fidesz által támogatott polgármesterjelölt több interjúban is elmondta már, cégei és alvállalkozói is szerződtetnek külföldi vendégmunkásokat, ukránokat, románokat, afrikaiakat. 

Tóth Péter, a Jobbik szegedi önkormányzati képviselője ezzel szemben úgy vélekedik, hogy

nem lehet annak Szeged az első, aki cégeiből kiszorítja a szegedi munkavállalókat, pusztán azért, hogy olcsóbb vendégmunkások alkalmazásával tovább növelje a profitját. 

Sajtótájékoztatóján ugyanolyan hazugságnak nevezte, hogy Nemesi meg akarja védeni Szegedet a migránsoktól, mint azt, amikor a kampány elején magát független jelöltként állította be a milliárdos üzletember.

Tóth Péter további kérdésekre is választ vár Nemesi Páltól:

  • Hány vendégmunkást foglalkoztat közvetlenül vagy közvetve?
  • Hány külföldi munkavállalót telepített Szegedre, hogy a beruházásait meg tudja valósítani?
  • Mióta foglalkoztat magyar munkavállalók helyett vendégmunkásokat?
  • Mennyit spórol Nemesi azon, hogy szegedi emberek helyett idegeneket foglalkoztat?
  • Hogyha neki Szeged az első, akkor miért dolgozik olyan alvállalkozókkal, akik vendégmunkásokkal dolgoztatnak? 

Ahogy arról ma beszámoltunk, Dunakeszin szlovák rendszámú autóval plakátolt a Fidesz, míg szintén az Alfahíren olvashatták, hogy Orosháza fideszes polgármestere, Dávid Zoltán szerint a vendégmunkások itt fognak letelepedni, házasodni és családot alapítani.

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Harmati András

Friss