Két másik fideszes képviselő rokona is érintett a Simonka-ügyben

Két másik fideszes képviselő rokona is érintett a Simonka-ügyben

Kerényi János regionális pártigazgató unokaöccsét és a szintén fideszes országgyűlési képviselő Varga Gábor hozzátartozóit is megvádolták Simonka büntetőperében – tudta meg a 24.hu.

Kerényi István, valamint Koncz Gyula és Koncz Ákos ellen különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználása a vád.

A lap megjegyzi, hogy  Kerényi dél-alföldi regionális igazgatóként pártügyekben gyakorlatilag a főnöke volt Simonkának, a Fejér megyei Varga a békési Simonka padtársa volt az Országgyűlésben az előző ciklusban.

Simonka György és 32 társa ellen augusztusban emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt, miután az ügyészség szerint összesen 1,4 milliárd forint kárt okoztak. A Magyar Narancs korábbi értesülései szerint az ügyészség vádiratában 8 és fél év fegyházbüntetést és teljes vagyonelkobzást kért a bűnszervezetben különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás miatt megvádolt Simonka Györgyre.