Gyurcsányék után Orbánék is bezárnák a falusi kispostákat? Az állami cég tagad

Gyurcsányék után Orbánék is bezárnák a falusi kispostákat? Az állami cég tagad

Az önkormányzati választások és a rezsiutalványok kézbesítése után, október 17-én mintegy 300 falusi kispostát zárhatnak be országszerte – értesült a Napi.hu több szakszervezeti forrásból. A portál úgy tudja, a Békés megyei Kisdombegyházán már biztosan ezen a napon lesz utoljára nyitva a posta.

A posta jelenleg is végzi azt a felmérését, ami alapján eldöntik, hogy melyik 10 ezer fő alatti településen működnek együtt a takarékokkal. Háromszáz-ötszáz település jöhet szóba, ahol megvalósulhat az együttműködés. Ezeken a kistelepüléseken a tényleges postai tevékenység valójában nagyon alacsony, vagyis a hatékonyságban vannak hiányosságok. Például napi átlag 5 óra kihasználatlan kapacitás figyelhető meg érintett postakörben, 121 postán a feladott napi könyvelt levélküldemény nem éri el az 5 darabot, 412 postán a feladott heti csomag darabszáma átlagosan 1 darab, vagyis a kapacitás kihasználatlan, ezért veszteséges ezeken a helyeken a működés – idézi a portál Szarka Zsoltnak, a Magyar Posta volt vezérigazgatójának 2016-os nyilatkozatát. Úgy vélik, azóta aligha javult a kihasználtság, hiszen a feladott levelek volumene évről évre csökken.

Emlékeztetnek, a posta „méltánytalan többletterheit” a központi költségvetésből kell finanszírozni. Ezeket a terheket az új piaci szereplők befizetéseiből fedezték volna, jelenleg azonban közpénzből kell évente 3-5 milliárd forinttal kisegíteni az állami vállalatot. A hagyományos postai szolgáltatások iránt azonban csökken a kereslet, és a vállalatnak nincs lehetősége ehhez igazítania a hálózatát, a nyitvatartását, az árait, vagyis a szolgáltatásnyújtás paramétereit.

A Magyar Posta továbbá debreceni és a balatonalmádi üdülőjén kívül az összes többi üdülőjét eladná szerte az országban. Az üdülők többsége lerobbant állapotban van, de az elhelyezkedésük alapján nem lehet kizárni, hogy egy-két befektető lát majd fantáziát a megvásárlásukban – írja a lap.

A Fidesz még ellenzékben…

A Fidesz 2009-es EP-programjának 99. oldalán így fogalmaznak:

A kétezer lakosnál kisebb települések postahelyeinek kiszervezése, a vasúti szárnyvonalak leépítése, valamint a helyi iskolák megszüntetése tovább súlyosbítja a kistelepülések helyzetét és növeli leszakadásukat. A hiányzó és saját forrásból nem finanszírozható alapellátásokat, illetve a veszteségesen működő, ám a kistelepülések működéséhez elengedhetetlen szolgáltatások, így a megszüntetésre ítélt posták és vasúti szárnyvonalak fenntartását uniós forrásokból és a központi költségvetés ráfordításából, nagyobb állami szerepvállalás révén kell biztosítani.

A 129. oldalon pedig így írtak:

Dolgozni fogunk továbbá annak érdekében, hogy az eddigieknél könnyebben lehessen finanszírozni az egységes piac működéséhez szükséges társadalmi, infrastrukturális feltételek megteremtését az uniós alapokból, tehát hogy lehessen támogatást kapni a vidéki kisiskolák, kisposták fennmaradásához.

Frissítés: Tagad a Magyar Posta

Kora este az értesüléssel kapcsolatban megszólalt a Magyar Posta is. Közleményük szerint a napi.hu-tól átvett eredeti cikk nem megalapozott, annak fő kijelentését az eredeti cikk szerzője sem tudja igazolni. (...)

Mint írják, a cikk már címében is félrevezető, az állításokra semmilyen bizonyítéka nincs a szerzőnek. A kijelentését egy 3 évvel ezelőtt elhangzott mondatra alapozza, melyet a kettővel ezelőtti vezérigazgató tett, aki egyébként 2017-ben távozott a Postától.

Azt elismerik, hogy a cikkben említett kisdombegyházi postát valóban kénytelen bezárni a Magyar Posta, mert az önkormányzat szeptember közepén felmondta az ingatlan bérleti szerződését, onnan október 21-ig ki kell költözni. Ezért a Magyar Posta október 21-től mobilpostai járatot fog működtetni Kisdombegyházán, úgy ahogy azt más hasonló nagyságú településeken is teszi.

Leszögezik, hogy a Magyar Posta minden tekintetben betartja a rá vonatkozó jogszabályokat. Az Egyetemes Postai Közszolgáltatási Szerződés szerinti előírásokat pedig nem csupán betartja, hanem több tekintetben felülteljesíti.