Így emlékeznek a pártok az aradi tizenháromra

Így emlékeznek a pártok az aradi tizenháromra

Szemléztük a jelentősebb hazai politikai pártok közösségi oldalakon tett megemlékezéseit.

Fidesz

A kormánypárt az aradi vértanúk nemzeti trikolorral díszített képét posztolta ki ezzel a szöveggel:

Tisztelettel emlékezünk az aradi vértanúk hazaszeretetére hősies áldozatára.

A kép mellé ezt a kísérőszöveget tették: „A magyar nemzet szabadságát és függetlenségét az ő bátorságuknak és helytállásuknak is köszönheti.”

Jobbik

Az ellenzéki párt Sneider Tamás elnök videóüzenetének megosztásával emlékezik a vértanúkra. A pártvezető kiemelte, a tizenhármak között voltak olyanok is, akik csak törték a magyar nyelvet, de mégis magyarnak vallották magukat,

mert a magyar név egyet jelentett a szabadsággal.

Sneider hangsúlyozza, a szabadság ma is képes egy zászló alá gyűjteni az embereket

MSZP

A szocialisták Batthyány Lajos miniszterelnök kivégzésének közismert képét tették ki a közösségi médiába ezzel a szöveggel:

Október 6-án, emlékezzünk közösen az aradi vértanúkra!

LMP

Az ökopárt szintén a tizenhárom vértanú tábornok képével emlékezik. A képhez írt szöveg:

Az aradi vértanúk nem hiába áldozták életüket. Bebizonyították, hogy félelem helyett az értékek és elvek mellett kell kiállni. Főhajtással emlékezünk. Tisztelet a Hősöknek!

Párbeszéd

A baloldali ellenzéki párt főpolgármester-jelöltje, Karácsony Gergely közösségi médiába posztolt fotóját osztotta meg. Karácsony a Batthyány-mauzóleumnál emlékezett, a poszthoz az alábbi szöveget fűzte:

Sokan, sokszor és sokféleképpen küzdöttek már a szabad Magyarországért az elmúlt évtizedekben, évszázadokban, úgyhogy ha valamit, azt feltétlenül megtanulhattuk a történelem során: a szabadság nem ajándék, hanem az emberek akaratának, bátorságának és kitartásának eredménye. Az aradi vértanúk legfőbb tanítása, október 6. legfontosabb üzenete ugyancsak ez. Hiszek a szabad Magyarországban.

Momentum

Szintén a tizenhárom kivégzett tábornok képét posztolta ki a Momentum, akik az alábbi kísérőszöveget írták mellé:

Ma azokra emlékezünk, akik a legnagyobb áldozatot hozták az országért. Akik a szavakat tettekre váltották. A sajtószabadságért, az egyenlőségért, a független igazságszolgáltatásért a legmesszebb elmentek.

Hiszünk abban, hogy ma is kötelességünk azért küzdeni, hogy a jog és a törvény mindenkire egyformán vonatkozzanak, hogy az igazságszolgáltatást ne befolyásolja hatalmi érdek.

Mindannyian tehetünk azért, hogy a 170 éve kivégzett vértanúk halála ne legyen hiábavaló.

KDNP

A kisebbik kormánypárt ifjúsági tagozata vezetőjének, Nacsa Lőrincnek a posztját osztotta meg. Nacsa egy tizenhárom szál gyertyát ábrázoló álló kép mellé Damjanich János kivégzése előtti imáját írta ki.

Mindenség Ura! Hozzád fohászkodom! Te erősítettél engem a nőmtől való elválás borzasztó óráiban, adj erőt továbbra is, hogy a kemény próbát: a becstelen, gyalázatos halált erősen és férfiasan állhassam ki. Hallgasd meg, ó, legfőbb Jó, vágyteli kérésemet! Te vezettél, Atyám, a csatákban és ütközetekben - Te engedted, hogy azokat kiállhassam és a Te védelmező karod segített némely kétes küzdelemből sértetlenül kilábalni - dicsértessék a Te neved mindörökké!

Oltalmazd meg, Mindenható, az én különben is szerencsétlen hazámat a további veszedelmektől! Hajlítsd az uralkodó szívét kegyességre a hátramaradó bajtársak iránt, és vezéreld akaratát a népek javára! Adj erőt, ó, Atyám, az én szegény Emíliámnak, hogy beválthassa nekem adott ígéretét: hogy sorsát hitének erejével fogja elviselni.

Áldd meg Aradot! Áldd meg a szegény, szerencsétlenségbe süllyedt Magyarországot! Te ismered, ó, Uram, az én szívemet, és egyetlen lépésem sem ismeretlen előtted: azok szerint ítélj fölöttem kegyesen, s engedj a túlvilágon kegyes elfogadást találnom. Amen.

 

Mi Hazánk

Toroczkaiék Majthényi Flóra: Mi a haza? című versével, valamint az aradi akasztást ábrázoló képpel emlékeznek a vértanúkra. Utóbbihoz Schweidel József kivégzés előtti utolsó szavait fűzték:

A mai világ a sátán világa, ahol a becsületért bitó, az árulásért hatalom jár. Csak egy igazi forradalom, a világ új forradalmi embersége söpörheti el ezt az átkozott, meghasonlott világot.

 

DK

Cikkünk megjelenéséig a Demokratikus Koalíció még nem nyilvánult meg az emléknapról