Borkai elismerte: ő szerepel a gruppenszexes videókon

Borkai elismerte: ő szerepel a gruppenszexes videókon

Borkai Zsolt elismerte „botlását”, de azt tagadja, hogy bármilyen törvénysértést elkövetett volna, s így nem is lép vissza. 

A győri polgármester először szólalt meg az óta, hogy egy blogon több részletben fotókat, majd videókat is közzé tettek, amelyeken dekoratív fiatal nőkkel mulatozik, illetve Fekete Pákó „Add ide a didit” című klasszikusának aláfestésével közösül is. 

Borkai a Győriplusz TV stúdiójában olvasott fel egy nyilatkozatot, mely szerint 

„A napokban rólam megjelent felvételek több éve készültek, amelyek részben manipuláltak, és részben, igen, valódiak Nem vagyok rá büszke, és szeretnék elnézést kérni elsősorban a családomtól. Hibáztam és megbántam. Az utazásomat nem közpénzből finanszíroztam.”

A blog állítása szerint a yachton drogoztak is, ám Borkai hangsúlyozta, hogy soha nem fogyasztott illegális szereket, és „bármilyen ezzel kapcsolatos hír, csakis manipuláció."

A polgármester bejelentette azt is, hogy az üggyel kapcsolatban büntetőeljárás megindítását kezdeményezi, ám, hogy pontosan milyen bűncselekmények kapcsán, azt nem részletezi. 

Leszögezte a vasárnapi önkormányzati választásoktól nem lép vissza. Hozzátette ellenfeleinek módszere

„a botlásom párhuzamba állítása a politikai teljesítménnyel, melynek egymáshoz az ég világon semmi köze nincsen" 


Hangsúlyozta: nem adja harc nélkül a várost 

„olyan emberek kezébe, akik képtelenek vezetni, képtelenek a fejlődést garantálni.”

A kompromittáló felvételeket közzé tevő, névtelenségbe burkolózó blogger a Facebookon reagált a nyilatkozatra. Állítása szerint 

"Nem évekkel ezelőttiek a felvételek, hanem tavaly májusiak. És vannak más felvételek is, ezt is pontosan tudja. Ahogyan azt is, hogy rendelkezem a számára nagyon kínos adatokkal."

A polgármester „mai fellépését” két képpel kommentálta amelyeken a Maldív-szigetek fővárosa, Malét, illetve annak reptere látható. 

A Magyar Hang tegnap írta meg, hogy az orgiáról szóló felvételeken látható egyik fiatal nő a testvérével közös cégével 2017-ben 3 millió forintos uniós támogatást nyert