A kurdok úgy érzik, hátba szúrta őket az Egyesült Államok

A kurdok úgy érzik, hátba szúrta őket az Egyesült Államok

A Szíriai Demokratikus Erőket (SDF) hátba szúrta az Egyesült Államok hétfői bejelentésével, amely szerint az amerikai erők nem bonyolódnak bele Washington szíriai szövetségese, a helyi kurd fegyveres koalíció ellen indítandó török hadműveletbe - e meggyőződésének adott hangot hétfőn a kurd vezetésű szíriai ernyőszervezet.

"Biztosítékokat kaptunk az Amerikai Egyesült Államoktól, hogy nem hagy helyet semmilyen török katonai műveletnek a régió ellen" - mondta az al-Hadasz televíziós csatornának adott interjúban Kino Gabriel SDF-szóvivő. "De a mai (amerikai) nyilatkozat meglepetésként ért, és azt mondhatjuk, hogy hátba szúrással ért fel az SDF számára" - tette hozzá.

A szíriai kurd erők megerősítették Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfői közlését, amely szerint az amerikai fegyveres erők elkezdtek kivonulni Északkelet-Szíriából. "Annak ellenére, hogy erőfeszítéseket tettünk azért, hogy elkerüljünk bármilyen katonai eszkalációt Törökországgal (...), az amerikai erők nem teljesítették kötelezettségeiket, és kivonták erőiket a Törökországgal közös határ menti területekről, Törökország pedig jelenleg Észak- és Kelet-Szíria megszállását készíti elő" - áll az SDF közleményében.

Musztafa Bali, az SDF másik szóvivője Twitter-bejegyzésében úgy fogalmazott: "Donald Trump amerikai elnök döntése lerombolja a bizalmat és az együttműködést, amely az SDF és az Egyesült Államok között épült ki az Iszlám Állam elleni harc során. A szövetségek kölcsönös bizalomra épülnek".

Az amerikai koalíciós erők hajnalban kivonultak Rász-el-Ainból és az észak-szíriai Rakka tartományban, a szíriai-török határ közelében található, stratégiai Tell-Abjad városából - jelentette a szíriai polgárháború eseményeiről 2011 óta kiterjedt aktivistahálózata révén rendszeresen beszámoló Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű szervezet, amely egy "totális háború" veszélyére figyelmeztetett.

Az SDF főparancsnoksága szerint a török offenzívának jelentős negatív hatása lesz a kurdok Iszlám Állam elleni háborújára, és meg fogja semmisíteni az elmúlt években elért stabilitást.

A Fehér Ház világossá tette, hogy az amerikai erők nem támogatják a török hadműveletet, és nem is bonyolódnak bele. "Mivel az Iszlám Állam 'kalifátusát' már legyőzték, az amerikai haderő a közvetlen térségben többé már nem lesz jelen" - mondták. Hozzátették: Törökország lesz a felelős az összes elfogott Iszlám Állam-harcosért a térségben, miután Franciaország, Németország és több európai ország nem fogadja vissza a tőlük érkező dzsihadistákat. "Az Egyesült Államok nem fogja őket fogva tartani hosszú évekig, ami nagy költséget jelentene az amerikai adófizetőknek" - fogalmaztak.

Az OSDH becslése szerint az SDF az Iszlám Állam 10 ezer harcosát ejtette foglyul. Az SDF szerint dzsihadista vezetők továbbra is rejtőzködnek a térségben, és terrorista sejtjeik ki fogják szabadítani mintegy 12 ezer társukat a börtönökből, illetve családtagjaikat a táborokból. Erdogan szerint azonban a fogva tartott dzsihadisták számára vonatkozó állítások túlzóak.

(MTI)