Részvételre és a bizalom helyreállítására van szükség a politikában

Részvételre és a bizalom helyreállítására van szükség a politikában

Jóérzésű ember megcsömörlik attól, amit ebben a kampányban lát, hall, olvas és tapasztal. De miért nem szabad elfordulni a politikától? Vélemény.

Napi jegyzet - Jóérzésű ember megcsömörlik attól, amit ebben a kampányban lát, hall, olvas és tapasztal. Elemzői körökben folyamatosan vizsgálat tárgya a politikával, a politikusokkal szembeni elutasítás miértje és mértéke. Az elmúlt hetek botrányai minden bizonnyal hozzájárulhattak ahhoz, hogy akik eddig is igyekeztek kizárni saját életükből a politikát, azok még inkább elhatárolják magukat a feneketlen mélységű közélettől.

Ez a kampány ugyanis nem arról szól, hogy kire és miért érdemesebb szavazni.

Olyan ez, mint egy folyamatosan vetített dohányzás elleni reklám, csak éppen a politikáról való leszokást erősíti.

Tavaly április előtt is éreztük, hogy a mélybe vezető lépcsősoron több fokkal is lejjebb jár már a magyar belpolitika 2014-hez képest, hát még ha a rendszerváltást tekintjük viszonyítási pontnak. Mostanra azonban miden világítás megszűnt, még csak pislákoló fény sem látszik, és senki nem tudja, hogy mi várható még a tátongó sötétségtől.

Ebben a kampányban láttunk már mindent, pontosabban fogalmazva: túl sokat is. Mindenféle képek, videók jelentek meg intim helyzetben lévő vagy kábítószert fogyasztó - eddig a tisztesség álarcát viselő – politikusokról. Megkérdőjelezhető módon kiszivárogtatott hangfelvételekből tudtuk meg, hogy még a külvilág számára szövetségesnek számító politikusok is egymást fenyegetik vagy elásnák a másikat. Nem mellesleg újfent igazolást nyert, hogy pártszínektől függetlenül virágzik a korrupción hizlalt politikai maffia.

Ezek az ügyek nem csak egyik vagy másik szereplőt, pártot roncsolják, nem csupán az a visszataszító, hogy kik és milyen céllal (többnyire politikai motivációval a háttérben) teszik ki őket a kirakatba, hanem az is, amilyen világot elénk tárnak a politikáról.

És ezek a történetek még csak a „kis halakról” szólnak, de mivel a szellem már ki lett engedve a palackból, a következő kampányokban a nagyobbakat is elővehetik. (Utóbbira volt példa az osztrákoknál az úgynevezett ibizai botrány, amelybe belebukott Heinz-Christian Strache szabadságpárti alkancellár, majd a kormánykoalíció is szétrobbant, míg végül előrehozott választásokig fajult az ügy.)

Amiért mégsem szabad elfordulni a politikától, bármennyire is érthető a kiábrándultság, az a bizalom helyreállításának az igénye. Ha most a politika mélységjelzőnek is látszik, egyben a változás lehetőségének a kulcsa is. Ez a kulcs pedig minden választás idején a szavazók kezébe kerül. A tisztánlátás persze nem könnyű, a hitelesség aurája ügyesen imitálható, és a manipuláció is bevett eszköze a politikának, de a változás ellentéte valójában a közömbösség, az elzárkózás.

A rendszerváltás előtt évtizedekig a választás nem lehetőség volt, csak eszköz a Kádár-rendszer önigazolására. Nem értek egyet azzal a politológusok és politikusok szájából gyakran elhangzó állítással, miszerint még mindig Kádár népe vagyunk. Akik a rendszerváltás idején születtek - vagyis semmi közük a szocializmushoz - már a harmincadik életévüket tapossák.

A politikai elitünk az, amelyik a legközelebb áll az előző rendszerhez, hiszen a magyar politika vezető személyiségei többnyire 1989 előtt szocializálódtak. Mindent, amit a politikáról tanultak és megértettek, az a rendszerváltás előtti időszakban gyökeredzik.

A Kádár-korszakban statiszta szerep jutott a „választónak” a szocializmus díszletei között, ezzel szemben a mi kicsit sárga, avagy savanyú demokráciánkban még mindig megvan a lehetősége annak, hogy a részvétel lehetőségével éljünk, és ne csak tétlenül asszisztáljunk a politika öncélúságához.