Tüttő Katát is az csak az értheti, aki alapított már családot egy oligarchával

Tüttő Katát is az csak az értheti, aki alapított már családot egy oligarchával

Tüttő Kata MSZP-s politikus, a baloldali pártok által támogatott belvárosi polgármesterjelölt most az Indexnek nyilatkozott egy hosszabbat. 

(Legutóbbi hosszabb interjúja szintén emlékezetes lett, ugyanis a Leisztinger Tamás tulajdonában álló Népszavának elismerte, hogy már nem alkotnak közös párt Leisztinger Tamással, gyermeki édesapjával).

Tüttő Katának azonban most mégis választ kellett adnia Leisztinger Tamás és a NER (közvetve Rogán Antal üzlettársa) közti belvárosi ingatlanüzletekre. A politikus viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy korábban sem utalt semmi arra, hogy ő azért került volna a Belvárosba, hogy gyermekei apjának a gazdasági ügyeit intézze. 

"Leisztinger Tamás a gyerekeim apja. A legokosabb férfi, akit ismerek. Az apukám mellett. De nekünk soha nem voltak közös üzleti döntéseink, nincsenek közös cégeink. Nincs közös vagyonunk, nem is volt. Soha nem voltunk házasok. Mindketten magunk hozzuk a döntéseinket: én a politikai döntéseimet, ő az üzleti, gazdasági döntéseit"

- fogalmazott határozottan, azonban a következő percekben mégis elbizonytalanodik. 

Ahogy a politikus fogalmazott, tisztességtelennek tartja, hogy olyan ügy ég rá, amely döntésnek nem volt sem a részese, sem a haszonélvezője.

"Higgye el mindenki, hogy nem ismerem a konkrét szerződést. Tudom, hogy nehéz szóra bírni Leisztinger Tamást, de tényleg őt kell megkérdezni. Ami az én dolgom ezzel az egésszel, és már most jelzem: az október 13-ai győzelem után nemcsak az utcákat takarítjuk ki a Belvárosban, hanem Rogán Antal összes emberét is eltakarítjuk a cégekből és a hivatalból. És kiteregetjük a szennyest, nyilvánosságra hozunk minden régebbi szerződést, amelyet ma titkol az önkormányzat és a vagyonkezelő"

- hangsúlyozta. Azonban arra a kérdésre, hogy akkor most minden szerződés szennyes-e, így Leisztinger ingatlanszerzései is, már nem volt minden fekete-fehér:

"Nem, én azt mondom amíg nem látjuk a szerződéseket, nem tudjuk eldönteni, mit gondoljunk ezekről. Csak azt tudjuk, titkolják. Ha nyilvánosak lesznek, kiderül, mi szennyes és mi nem".

Tüttő Kata továbbá megerősítette azt is, hogy Karácsony Gergely alkalmas jelöltnek tartja őt, dacára annak, hogy a kiszivárogtatott, és Karácsonyék szerint manipulált felvételen mást állít főpolgármester-jelölt.