Orbán megüzente: ha ellenzéki polgármestere lesz Miskolcnak, elmaradnak a fejlesztések

Ha a miskolciak fejlesztéseket, beruházásokat akarnak, ha meg akarják valósítani a már kidolgozott terveket, "akkor működjünk együtt", és "Miskolc próbáljon a nyerő oldalon maradni" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a borsodi megyeszékhelyen a helyi televízió Miskolci Napló című műsorában kedden.

Az MTI beszámolója szerint Orbán kijelentette: a miniszterelnöknek akkor kell egy kampányban részt vennie, ha országos kérdésekre akarják a figyelmet irányítani. "Itt most nem ez a helyzet", arra akarják ráirányítani az emberek figyelmét:

"fontos, hogy alkalmas jelölteket találjanak a városi testületekbe, és alkalmas polgármestert válasszanak".

Úgy látja, ő ehhez keveset tud hozzátenni, mert a jelölteket helyben ismerik, "a döntést sokkal inkább a személyes helyismeret alapján érdemes meghozni, nem pedig az én, mondjuk úgy, hogy politikai természetű kommentárjaim alapján".

"Nincs igény arra, hogy országjárásban legyek"

- tette hozzá.

Orbán Viktor kiemelte: azért jött el mégis, mert Miskolc fontos város, "becsületbeli ügy", hogy itt legyen. Támogatja Alakszai Zoltánt, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltjét, "jó szívvel" ajánlja. Sokat számít egy olyan jelölt, aki "hazajön" Miskolcra, jobban lehet bízni egy olyan emberben, aki nem kényszerből maradt egy városban, hanem mert ezt választotta - vélekedett.

Polt Péternek is foglalkoznia kell a miskolci választási csalással

Most már biztos, hogy nem múlhat el következmények nélkül az miskolci választási csalás, amelyről tegnap az Alfahír is beszámolt, ugyanis Tényi István a választás, a népszavazás, a népi kezdeményezés és az európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény gyanúja miatt bejelentést tett a városi rendőrkapitányságon.

Mindazonáltal a döntő ok, amiért Miskolcra látogatott, hogy tartozik az előző polgármesternek, Kriza Ákosnak, akivel régóta dolgozik együtt - mondta Orbán Viktor. Az előző polgármester szerinte

"fantasztikus munkát végzett" a városban, most fognak beérni ennek a gyümölcsei.

Hangsúlyozta: azért harcol, hogy "az öröksége ne menjen tönkre", ne engedjük, hogy

"ellenzéki főhadiszállást csináljanak ebből a városból, és az előző évek munkája áldozatául essen a pártcsatározásoknak".

Az elmúlt évek legnagyobb eredményeként értékelte, hogy sikerült olyan beruházásokat vinni a városba, amelyek munkahelyeket hoztak létre. Emellett jelentős eredménynek nevezte, hogy "a közbiztonság mértéke a kétszeresére nőtt", vagyis a bűncselekmények száma a felére csökkent, Miskolc rendezett város lett.

Orbán Viktor a mézesmadzagot is elhúzta:

"ha olyan polgármester lesz, akivel tudok együttműködni, akkor biztosan meg is csináljuk azokat a beruházásokat, amelyek a várost nemcsak biztonságossá teszik, hanem széppé".

De a bunkósbotot is meglóbálta a képernyőn, amikor kijelentette: "azt is lehet csinálni, amit az ellenzék javasol, ha az emberek ezt választják, akkor úgy lesz", és harcolhatnak a kormány ellen.

Ugyanakkor Orbán Viktor azt ajánlotta, hogy "ne egymás ellen harcoljunk, hanem harcoljunk inkább a városért".

"Ehhez viszont egy olyan polgármester kell, aki a város érdekében a kormánnyal együttműködik"

- fűzte hozzá a burkolt fenyegetést a kormányfő.

Úgy vélte, "egy DK-s ellenzéki polgármester, az szükségszerűen a kormány ellensége lesz".

A választást rá akarják fűzni arra a logikára, hogy a helyi ügyek, fejlesztések, a helyben élők érdeke helyett inkább egy nagy politikai csatát vívjanak - mondta. Hangsúlyozta:

ha fejleszteni, beruházni akarunk, ha munkahelyeket akarunk, ha meg akarjuk valósítani a már kidolgozott terveket, "akkor működjünk együtt", és "Miskolc próbáljon a nyerő oldalon maradni".

A miniszterelnök kijelentette: elkötelezett Miskolc, az ott élők és a leendő polgármester mellett is, "ha az nem harcolni akar ellenem", hanem a városiak érdekében együtt akar működni.

"Minden egyes voks számít, és a miskolci emberek kezében van a városuk jövője"

- fogalmazott.

Miskolc legnagyobb választási csalása történhetett

Miskolc legnagyobb választási csalása történhetett: "kamujelöltek" indulhatnak pénzért a Fidesz érdekében a választáson, amire egy hangfelvétel utal, az MSZP és a Jobbik ezért feljelentést tesz - mondta a két ellenzéki párt országgyűlési képviselője hétfőn sajtótájékoztatón, a miskolci városháza előtt.