Tarlós helyettese azt mondja, nem politikai támogatásként értékelték Scarlett Johansson szavait

Tarlós helyettese azt mondja, nem politikai támogatásként értékelték Scarlett Johansson szavait

Ahogy beszámoltunk róla, Scarlett Johansson a Fidesz-közeli médiumokkal ellentétben úgy nyilatkozott, nem fejezte ki támogatását Tarlós István felé:

Scarlett Johansson: nem fejeztem ki támogatásomat Tarlós István polgármesternek

Scarlett Johansson a közelmúltban Budapesten forgatta a Fekete Özvegy című filmet, a fővárosban vendégül látta Tarlós István is, a kormányközeli médiumokban ezután jelentek meg azok a cikkek, melyek szerint a színésznő elismerte Tarlós munkáját. Már akkor is világos volt, hogy fake news a sztori, csak a reakcióra kellett várni.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes kommentálta a reakciót:

Tarlós István és Scarlett Johansson jó hangulatban telt, fél órás nyári találkozóján beszélgetett egymással a főpolgármesteri irodában, ahol a színésznő – ahogy közleményében maga írja – ennek kapcsán „megosztotta vele őszinte elismerését”. Egyetértve a színésznővel, mi sem politikai támogatásként értékeltük, vagy használtuk fel a fentieket. Ilyen nyilatkozat sem a főpolgármestertől, sem más politikustól nem hangzott el. Ugyanakkor örültünk az elismerő szavaknak. Szeretnénk biztosítani őt, hogy a demokráciát nem féltjük Magyarországon, továbbá mi is arra biztatunk mindenkit, hogy lelkiismerete szerint szavazzon október 13 -án.