Ahol a Fidesz szorul, hirtelen ingyenes bulival ünneplik meg a rendszerváltás jubileumát

Ahol a Fidesz szorul, hirtelen ingyenes bulival ünneplik meg a rendszerváltás jubileumát

A "30 éve szabadon" emlékévről eddig leginkább a Volt-on vetített észak-koreai ihletésű rövidfilm kapcsán hallhattunk. Most a kampány idején hogy, hogy nem, számos fideszes vezetésű önkormányzatnak jutott eszébe, hogy most már igazán ideje volna alaposan megünnepelni a rendszerváltást. 

Az emlékév hivatalos honlapján a "Események" menüpont alatt mindössze két bejegyzés szerepel: a június 16-án megnyitott tablókiállítás a Terror Háza előtt, illetve a június 26-án indult "fesztiválturné". Az önkormányzati választások célegyenesbe fordulásával azonban megszaporodtak a Kövér László által elnökölt és Schmidt Mária által kormánybiztosként vezetett emlékbizottság által közpénzből szervezett "szabadságkoncertek". Ezeken jellemzően olyan előadók lépnek fel, akiknek semmi közük a három évtizeddel ezelőtti eseményekhez, és sokkal inkább tudnánk őket elképzelni egy közepesen minőségi városi búcsú, mint egy megemlékezés színpadára.

  • Pénteken Bicskén az Ocho Macho és a Party Maffia,
  • szombaton Újpesten Wolf Kati, Fábián Éva és a Dirty Slippers húzza a talpalávalót az emlékezéshez,
  • míg Fonyódon szeptember 29-én Vastag Csabával ünnepelhették a Balaton-parti város polgárai a szabadságot.
  • A leginkább még a csütörtöki sárospataki rendezvény résztvevői idézhették fel a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóját Fábry Sándor és Varga Miklós segítségével. 

Persze az emlékév rendezvénynaptárának besűrűsödése mögött állhatna a véletlen, vagy akár a köztársaság kikiáltásának közelgő jubileuma is. Ennek azonban némileg ellentmond, hogy

az újpesti rendezvényt csak hétfőn, a bicskeit pedig kedden hirdették meg.

Utóbbit a Facebook esemény tanúbizonysága szerint nem más szervezi, mint Bálint Istvánné "Andi" fideszes polgármesterjelölt. 

Bicskei koncert

Déri Tibor újpesti ellenzéki polgármesterjelölt szerint kétség sem férhet hozzá, hogy a valóban jeles évfordulóról való hirtelen megemlékezési láz mögött valójában kampánycélok állnak. 

"Érdekes módon hirtelen ott lett fontos ünnepelni a rendszerváltás jubileumát, ahol a Fidesz bajban van."

 - mutatott rá. 

Molnár Dániel bicskei ellenzéki polgármesterjelölt az Alfahírnek elmondta: ezek a hirtelen összerántott "szabadságkoncertek" állatorvosi lóként mutatják meg, mennyire nem tisztességesen zajlanak az önkormányzati választások, hiszen ilyen rendezvényeket közpénzből csak a kormánypárt helyi erős emberei rendezhetnek. Hogy ezen konkrétan hány szavazat múlik, azt nyilván nem lehet kiszámolni, de, "ha egy futóversenyző doppingol, akkor nem hivatkozhat arra, hogy ezen csak pár tizedmásodperc múlott, hiszen az valójában ez a győzelmet jelenheti" – hangsúlyozta, 

"Sokan a szavazóhelyiségekben, vagy a számítógépes számláló rendszerekben keresik a csalást. Holott a csalás már jóval október 13-a előtt elkezdődött"

 - vélekedik Molnár Dániel.