Kilenc év alatt duplájára nőtt az államapparátus

Kilenc év alatt duplájára nőtt az államapparátus

Kilenc év alatt több mint duplájára, 525 ezerre nőtt a központi költségvetési szerveknél dolgozók száma - írja a Népszava. Az elmúlt kilenc évben az olcsóbb, hatékonyabb állam szlogenjével kampányolt a kormány, egyiket sem sikerült összehozni. 2010-ben a költségvetési szervek létszáma 227 ezer fő volt, azonban az oktatás, az egészségügy és a tűzoltóságok központosításával azonban több százezren kerültek át a rendszerbe.

Nemcsak az alkalmazottak száma ugrott meg, a tágan értelmezett kormány tagjainak száma is rekordot döntött:

jelenleg 14 miniszter mellett 66 államtitkár alkotja a kormányt, az ő munkájukat segíti 103 helyettes államtitkár és 17 miniszterelnöki megbízott.

A lap emlékeztet: 2010-ben az állam működésére 2067 milliárd forintot költöttek az adófizetők, ami az akkori GDP 7,6 százaléka volt. Tavaly a most elkészült elszámolás szerint, az állam 3746 milliárdjába került az adófizetőknek, ami a GDP 8,8 százaléka, tehát sem hatékonyabb, sem olcsóbb nem lett a magyar állam.