Bereczki Miklós: 1000 embert nem találunk Soroksáron!

Bereczki Miklós: 1000 embert nem találunk Soroksáron!

Bereczki Miklós, az ellenzéki együttműködés soroksári polgármestere volt az ATV Start csütörtöki műsorának vendége, és többek között beszélt arról az "1000 fős anomáliáról", ami a választói névjegyzék és az NVI adatai között fellelhető. "Ezer embert nem találunk" - fogalmazott a politikus, utalva arra, hogy az NVI adatai szerint ennyivel többen szavazhatnak vasárnap a XXIII. kerületben. 

A hivatalos közlés szerint a választói névjegyzékben azért nem szerepelnek ezek az emberek, mert titkosították az adataikat, ez viszont azért vett fel gyanút, mert Budapesten ez az átlag 1,2 százalék, míg Soroksáron a magukat titkosító polgárok aránya eléri az 5,6 százalékot. Szerdán Bereczki Miklósék sajtótájékoztatón jelentették be, hogy nyomravezetői díjat ajánljanak fel a csalás leleplezőjének, hiszen

ennyi voks bőven elegendő arra, hogy befolyásolják a vasárnapi eredményeket. 

Bereczki Miklós az ATV-ben felidézte azt is, hogy 5 évvel ezelőtt egyszer már plusz 1000 főt bejelentettek egy soroksári panzióba a választás befolyásolás érdeklében,

akkor ez meg lett akadályozva, most is azon dolgozunk

- fűzte hozzá. Összességében megjegyezte, ez az eddigi legdurvább önkormányzati kampány.

A polgármesterjelölt beszélt arról is, hogy Soroksáron egy 25 éves korszak zárulhat le vasárnap, a választók a következő 10-15 évről dönthetnek, hangsúlyozva, hogy jelenleg olyan alapszolgáltatások is hiányoznak a városból, mint a hentes és a cipőbolt. Az ellenzéki összefogás kapcsán Bereczki Miklós hangsúlyozta, ez túlmutat a jelenlegi választáson, reális alternatíva a kormánnyal szemben, képes felemelni az országot és a Soroksárt.

Soroksáron egy nagy család vagyunk, boldog az összefogástól, energia és dinamika van benne - mutatta be a kerületi ellenzéki együttműködést a politikus.

Ahogy arról beszámoltunk, Bereczki Miklóst támogatja Karácsony Gergely és Puzsér Róbert is. 

{"preview_thumbnail":"/sites/default/files/styles/video_embed_wysiwyg_preview/public/video_thumbnails/9NbA0yjT6DQ.jpg?itok=T84dgWjp","video_url":"https://www.youtube.com/watch?v=9NbA0yjT6DQ&feature=youtu.be","settings":{"responsive":1,"width":"854","height":"480","autoplay":0},"settings_summary":["Beágyazott videó (Alkalmazkodó)."]}