"A magyar fiatalt nem fizetik meg, jó lesz helyettük az olcsó, külföldi munkaerő is"

"A magyar fiatalt nem fizetik meg, jó lesz helyettük az olcsó, külföldi munkaerő is"

Cser-Palkovics András 2010 óta vezeti Székesfehérvárt, most azonban a kormánypárti polgármester kihívója az a Márton Roland lesz, akit a helyi civilek és a teljes ellenzék is a támogatásáról biztosította. A város az utóbbi időben a rendkívül veszélyes és környezetkárosító szennyvíziszap miatt került középpontba. A probléma nagyságáról sokat elárul, hogy eleinte a város fideszes polgármestere sem tudta hogyan kezelni az ügyet. Erről és még sok más problémáról beszélgettünk Székesfehérvár fiatal és tehetséges politikusával, Tóth Nóra Tímeával, aki a város 14. egyéni választókerületében indul. 

Miért pont Székesfehérvár? Mit jelent ön számára ez a település, milyen célokkal vág neki az október 13-ai önkormányzati választásnak?

Alig 2 éves voltam, mikor ideköltöztünk a családommal. Ennek már 22 éve. Itt nőttem fel, minden ideköt. Gyönyörű a város és lebilincselő a történelme, de lassan élhetetlenné válik. Dugókban és albérlet árakban szinte utolértük Budapestet, miközben az iskoláink, óvodáink szó szerint rohadnak. Az egészségügyben pedig itt is több hónapos várólistákról beszélhetünk.  Ezen szeretnék változtatni, mert lehetőség van rá. A város éves költségvetése 70 milliárd forint, amiből eddig közösségi közlekedésre mindössze évi 360 millió forint, míg stadion fenntartására, üzemeltető híján 500 milliót költöttünk.

"Nevetséges, hogy a stadion fontosabb, mint a helyi közlekedés."

A városban egy emberként beállt mindenki Márton Roland polgármesterjelölt mögé. Milyen embert ismert meg ön benne?

Ahogy felmerült a neve, mint közös polgármesterjelölt, támogattam. És mondhatom, hogy nem bántam meg. Az utóbbi hónapokban jobban megismerve tudom, hogy nála jobb jelöltet nem is választhattunk volna. Helyén van a szíve és az esze. Minden gondolata az emberek körül forog. Azt keresi mindig mit és hogyan lehetne jobban csinálni. Valóban az itt élőkért és a városért fog dolgozni.

Székesfehérvár az utóbbi időben azzal került be az országos médiába, hogy a mérgező szennyvíziszapot a város közelébe szállították. Mekkora mértékű problémáról beszélhetünk?

Egyszerűen nevetséges az egész.  Amikor nyár közepén robbant a hír, Cser-Palkovics András lányos zavarában azt se tudta, mit hazudjon.

Először tagadta, hogy tudomása lenne róla, majd felháborodott, végül pedig arra jutott, hogy ez a fehérváriaknak jó, hiszen "szuperföldet" gyártunk.

Előfordul, hogy a bűz az egész várost átjárja, így mindenkit érint. Arról nem is beszélve, hogy a telep közvetlenül a szántóföldek mellett van. Bár hivatalosan a fekáliát agyag gödrökbe hordják, a légi felvételeken látszik, ahogy ez az anyag kezeletlenül, szabadon hömpölyög. Nem nehéz elképzelni, mit érezhetnek a közelben élők. Ahelyett, hogy a városvezetés érdemben azonnal cselekedett volna, kilátásba helyezte, hogy

feljelentik az ellenzéket rémhírterjesztés miatt.

Jelenleg a beszállítást felfüggesztették a választásokig, de a cégnek még 120 ezer tonnára van engedélye. Az ügynek még nincs vége.

Programjukban 3 főbb pontot emeltek ki, a közlekedést, az egészségügyet és az oktatást. Hogy áll ezen a téren a város?

Ez az a 3 terület, ahol azonnali beavatkozás szükséges. A városból jelenleg alternatíva nélkül igyekeznek kiszorítani az autókat. Rengeteg felesleges és indokolatlan sávszűkítés történt. Az egyik legfájóbb pont talán a Várkörút, amit 4 sávosról 2 sávosra szűkítettek, a sebességet pedig korlátozták 30 km/h-ra. Mindeközben a bicikli utak járhatatlanok, a tömegközlekedés pedig használhatatlan. A legtöbb busz óránként jár és vannak városrészek, ahol hétvégén 3, azaz három busz közlekedik. A környező falvakba egyszerűbb eljutni, mint mondjuk a Köfém-lakótelepre szombaton.

Az egészségügy pedig romokban. Bár a kórházunk fő épülete szép és viszonylag új, a régebbi szárnyak lepusztultak. Hiába a dolgozók erőfeszítése, ha az alapvető felszerelések hiányoznak. Több tucat betöltetlen orvosi praxis várja a jelentkezőket, hosszú várólisták pedig a betegeket. Csak a Fejér Megyei Szent György Kórház honlapján 45 db álláshirdetés találtató. Ezek a hirdetések tömörítve vannak, tehát nem látjuk pontosan hány sebész vagy gasztoenterolgóus hiányzik, ez a szám feltehetően jóval magasabb.

A kórházban dolgozók arra panaszkodnak, hogy a beharangozott emelések után előfordult, hogy kevesebb lett a fizetésük, mert trükköznek az alapbérrel.

Az oktatásban is hasonló a helyzet. Hiába a tanárok megfeszített munkája, ha ahhoz nincs minden feltétel biztosítva. Van olyan általános iskola, aminek a tornaterme nyáron beázott, de csak januárra várható a felújítása. A mindennapos testnevelés kötelező, de talán nincs is olyan iskola, ahol lehetne zuhanyozni. A jelenlegi városvezetés arra hivatkozik, hogy az állam kivette a kezükből az iskolákat, de ez csak kifogás.

Az utóbbi hetekben eldurvult a kampány országosan. Székesfehérváron mennyire zajlik etikusan az önkormányzati kampány?

Lehet etikus egy kampány, ahol minden médiafelület a Fidesz kezében van, az ellenzék pedig örülhet, ha a törvényileg kötelező karakterszámban megjelenhet? A polgármesternek valódi személyi kultusza alakult ki az évek alatt, sérthetetlen.

Aki pedig szóvá meri tenni a hibákat, rögtön Fehérvár-ellenes lesz és rombolni akar.

Rólunk is ezt a képet igyekeznek elhitetni. Több kamu és lejárató oldal is működik Facebookon, ahol a jelöltjeinket gyalázó posztokat hirdetnek. A napokban az Alkotmánybíróság mondta ki, hogy megengedhető, hogy a Fidesz bizonyíthatóan hazudik az ellenzékről.
A városban járva, azonnal szembetűnik, hogy nagyságrendekkel több kormánypárti plakát van, mint ellenzéki. Mi is kaptunk ajánlatot citylight és óriásplakátra, de nem engedhettük meg magunknak. Az ajánlatot alapul véve kiszámoltuk, mennyit költhetett Cser-Palkovics csapata a reklámokra.

Alsó hangon 176 millió forintot. Csak remélem, hogy nem a város kasszájából tűnt el az összeg…

Óriási gond a fiatalok elvándorlása hazánkban. Mit lehet tenni esetlegesen helyi szinten a problémával?

Székesfehérvárról 5000 fő tűnt el alig pár év alatt. Ez meglátszik a munkaerőpiacon is. Az ő hiányukat ukrán vendégmunkásokkal igyekeznek pótolni.

Lassan minden városrészre jut egy munkásszálló, a vele járó problémákkal. Elkeserítő látni, ahogy a hentesnél kézzel-lábbal próbálják magukat megértetni vagy éppenséggel a nagyobb cégek ukránul adnak fel álláshirdetést. Az ok egyébként pofonegyszerű.

A magyar fiatalt nem fizetik meg, jó lesz helyettük az olcsó, külföldi munkaerő is.

Meg kellene becsülni a munkavállalóinkat és tisztességes fizetést adni nekik. Az albérletárak lassan budapesti szinten vannak. Hogy gazdálkodja ki valaki a 100.000 Ft-os albérletet mondjuk pályakezdő tanárként?

És a lakhatási problémákat, hogyan lehetne orvosolni?

Nehéz, sőt szinte lehetetlen kirepülni a családi fészekből a jelenlegi albérletárak mellett. Felül kell vizsgálni az önkormányzati bérlakásrendszert. Rengeteg üresen álló ingatlant lehetne még hasznosítani, segítve ezzel a fiatalokat.

Melyek az elsődleges teendők abban az esetben, ha október 13-án ellenzéki polgármester és ellenzéki többségű képviselő-testület áll fel a városban?

A nulladik lépés a rendrakás lesz.

A jelenlegi rendszert felesleges toldozgatni-foltozgatni, tiszta alapokkal lehet csak elkezdeni építkezni. Fel fogjuk számolni a helyi mutyikat és az uram-bátyám rendszert. Jelenleg a város egy nagy játszótere pár embernek.

Az önkormányzati választásokon általában alacsonyabb a részvétel, mivel ösztönözné a választókat a részvételre?

A jelöltek és politikusok minden voksolás előtt elmondják, hogy sorsdöntő választás elé nézünk, ami nyilván közhely. De az önkormányzati választásnak tényleg hatása van mindennapi életünkre. Ez az a választás, ami valóban meghatározza a következő 5 évünket. Én arra biztatnék mindenkit, hogy vasárnap szánjon 5 percet a jövőre! Hiszen most csak egy X-be kerül felszámolni a dugókat, az import szennyvíziszap telepet és tarthatatlan állapotokat az egészségügyben és az oktatásban.