Exszocit indít polgármesternek a Fidesz Nyírbátorban is

Exszocit indít polgármesternek a Fidesz Nyírbátorban is

Gárdos László, az MSZP volt tagja a Fidesz nyírbátori polgármesterjelöltje – derítette ki a Magyar Hang. A körjegyzőként dolgozó férfi abban a nyírbátori alapszervezetben volt MSZP-tag, ahol Veres János volt pénzügyminiszter, a szocialisták megyei elnöke is tag.

Az aspiráns bemutatásakor, melyen részt vett Gulyás Gergely kancelláriaminiszter is, Simon Miklós, a Fidesz választókerületi elnöke ezt mondta:

Olyan jelöltekkel büszkélkedhetünk, akik méltán képviselhetik polgári-keresztény értékeinket.

Amikor a lap felhívta Gárdost, hogy megkérdezze, tagja-e még a szocialista pártnak, annyit válaszolt, nem tag, de most le kell tennie. A Magyar Hang arra is kíváncsi lett volna, hogy a most fideszes jelölt meddig volt MSZP-tag, de ezek után nem vette fel a telefont.

Nem Nyírbátor az egyetlen település, ahol a „régi vágású kereszténydemokrata” fideszesek a „bevándorláspárti” baloldallal összefognak. Korábban mi is írtunk róla, hogy

Pesterzsébeten és Dunaharasztiban is a Fidesz a korábban szocialista színekben induló polgármesterek mögé sorakozott fel, illetve egy jó ideig úgy tűnt, Balatonfűzfő 30 éve MSZP-tag polgármestere is átigazolhat a KDNP-be. (Utóbbi eset csupán azért hiúsult meg, mert a kisebbik kormánypárt országos vezetése azt állapította meg, a párt fűzfői alapszervezete alapszabály-ellenesen alakult meg.)