„Nem hagyjuk, hogy a bulinegyed beszivárogjon a Belvárosba” - már a Jobbik szlogenével kampányol a Fidesz

„Nem hagyjuk, hogy a bulinegyed beszivárogjon a Belvárosba” - már a Jobbik szlogenével kampányol a Fidesz

Pár év alatt elérte a Fidesz ingerküszöbét is a probléma.

A Borkai-ügy egyik következménye, hogy a Fidesz a billegő körzetekben váratlanul szorult helyzetbe került. Ezért sem véletlen, hogy a kormányzati kutatóintézetek az elmúlt héten újra felmérték a budapesti választási hangulatot, emellett pedig megkezdték a szavazótábor minden eddiginél aktívabb mozgósítását.

Ennek kapcsán interjút készített a kormányzati sajtóbirodalomhoz tartozó Magyar Hírlap Szentgyörgyvölgyi Péterrel, az V. kerület fideszes polgármesterével, aki többek között arról is beszélt, hogy nem hagyják, hogy bulinegyeddé váljon a szűkebb belváros, sőt, még az interjú címéül is ezt adták.

"Akárhogy is nézzük, a bulinegyed a kiskörútnál véget ér, tehát ez a kérdés a VI. és a VII. kerület szerencséje vagy problémája, ezt nekik kell eldönteniük. A hatása idáig nem ér el, főleg, mert rendeletben is szigorítottuk a közterületi alkoholfogyasztást, este tíz óra után nem lehet a kerületben szeszt vásárolni a boltokban. Fontos az is, hogy a Belvárosban a légkör is más, a bulinegyed ide nem szivárgott be, és nem is hagyjuk, hogy így legyen"

- mondta az interjúban Szentgyörgyvölgyi Péter.

Ez már csak azért is érdekes, mert Losonczy Pál, a Jobbik belvárosi polgármesterjelöltje hónapok óta napirenden tartja a fővárost elárasztó buliturizmus kérdését, sőt, kampányának fő üzenete is ez. 

"A római Szent Péter-bazilikánál sincs buliközpont" - Losonczy Pál elárulta, miért nem hiányzik, hogy bulinegyed legyen az V. kerületből

Losonczy Pállal, a Jobbik V. kerültei polgármesterjelöltjével beszélgettünk arról, miért épp a bulinegyed témájával kampányol a belvárosban, és milyen egyéb problémákkal foglalkozna még, ha sikerülne jó pozíciót szereznie az ellenzéki pártnak a helyi önkormányzatban. Adja magát a kérdés: miért indul külön a Jobbik Budapest V. kerületében?

Mint ismert, a probléma nem új keletű, a VI. és VII. kerületben évek óta a közéleti viták középpontjában állnak a belvárosi utcákat elárasztó külföldi turisták szórakozási szokásai. 

Most hogy a Fidesz is felfedezte magának a problémát, megkérdeztük Losonczy Pált, mit szól, hogy a Fidesz átvette kampányának fő üzenetét.

"Ha valakinek a szlogenét átveszik, az azt jelenti, hogy félnek tőle. Én sem szoktam mondogatni, hogy Magyarország jobban teljesít"

- mondta Losonczy, aki szerint az történhetett, hogy az utolsó pillanatban rájöttek, hogy még szlogenjük sincs. Most, a Borkai-ügy miatt nyilván megérkezett egy mérés és nem biztosak a dolgukban, ezért a sajátjaiknak akartak üzenni.

"Megszoktuk már, hogy ha nincs sajátjuk, akkor lenyúlják mástól, most is ez történt"

- folytatta a jobbikos politikus. 

Losonczy ugyanakkor emlékeztetett: soha nem azt mondtuk, hogy utáljuk a bulinegyedet, csak azt, hogy nem szeretnénk, ha továbbterjedne, bár hozzáteszem, a Szent István Bazilikánál már most igen komoly a helyzet.

"Rómában, a Szent Péter Bazilikánál sincsenek diszkók"

- folytatta. Mint mondta, szeretnék a kerületet megőrizni a kultúrturizmus számára, azt szeretnék, ha azok jönnének, akiket Budapest építészete és kultúrára érdekel, nem pedig egy kocsma.