Ma a Borkaikról szavazunk és arról, akarjuk-e tovább a NER kontrollálatlan hatalmát

Ma a Borkaikról szavazunk és arról, akarjuk-e tovább a NER kontrollálatlan hatalmát

Ma települési szinten szabadulhatunk meg a Fidesznek, a NER-nek a rendszerétől”

- biztatott szavazásra Gyöngyösi Márton a Jobbik elnök-helyettese miután ő is leadta saját voksát Nagykovácsiban.

A politikus kiemelte, hogy a pártok után most a választókon a sor. Reményét fejezte ki, hogy utóbbiak is félre tudják tenni ideológiai, világnézeti különbségeiket és értékelni fogják az ellenzéki pártok törekvését, hogy a lehető legtöbb településen egy jelöltet állítottak a NER-rel szemben.

Gyöngyösi azért tartja nagyon fontosnak a mai választást, mert úgy véli, hogy a rendszert alulról, az önkormányzatok szintjéről lehet elkezdeni lebontani.

A Fidesz az elmúlt években olyan rendszert épített ki, amelyben teljesen felszámolta az önkormányzatiságot és bábokat helyezett a települések élére.

Ezek a helytartók pedig a rendszer, a Fidesz érdekeit képviselik, akárcsak annak idején a pártállami időkben.

-mondta.

Az EP-képviselő emlékeztetett, hogy a hét folyamán a Borkai-botrány megmutatta ennek a rendszernek a sötétségét és valódi működését, aminek szerves eleme a közpénzek lenyúlása, haveri zsebekbe vándoroltatása. Úgy véli, egy ilyen botrány után minden országban lemondott volna az illetékes politikus, de Magyarországon a helyükön maradhatnak, mert mögöttük van az egész pártállami gépezet, ami megvédi őket.

Ezekről a korrupt helytartókról kell ma véleményt nyilvánítaniuk az embereknek helyben és emellett arra a pártra érdemes listán is szavazni Gyöngyösi szerint, ami nem köt kompromisszumot a NER-rel, ez pedig a Jobbik Magyarországért Mozgalom.