Élhető, szerethető várossá tenné Hódmezővásárhelyt az újraválasztott Márki-Zay Péter

Élhető, szerethető várossá tenné Hódmezővásárhelyt az újraválasztott Márki-Zay Péter

Lázár János nagyon kampányolt, de nem sikerült a Fidesznek visszavennie a várost.

Élhető, szerethető, szabadon fejlődő várossá tenné Hódmezővásárhelyt Márki-Zay Péter (Mindenki Magyarországa Mozgalom-Tiszta Vásárhelyért Egyesület) újraválasztott polgármester.

Az alföldi várost 2018 februárja óta irányító politikus vasárnap éjjel az MTI-nek elmondta: másfél év kemény munkájának tulajdonítja győzelmét, amit a város „korrupciótól és megfélemlítéstől megszabadítása” érdekében tettek. A Fidesz folyamatos aknamunkája is sokakat elfordított tőlük, a vásárhelyiek elutasították a megfélemlítést zsarolást - mondta a polgármester.

Márki-Zay Pétert biztos többség támogatja majd a hódmezővásárhelyi közgyűlésben, így a polgármester első lépésként ingyenessé tenné a helyi tömegközlekedést egy városkártya bevezetésével. Emellett fontosnak tartja az önkormányzati cégek gazdálkodásának áttekintését is, ahol álláspontja szerint a közelmúltban is sok jele volt a korrupciónak.

Az önkormányzat számít a városi beruházásoknál az európai uniós és kormányzati forrásokra. A következő években kiemelt feladat a turizmus fejlesztése, a strand korszerűsítése, a kemping újranyitása - közölte a polgármester.