Miskolcot nagy különbséggel nyerheti az ellenzéki jelölt

""
Veres Pál

Több mint tíz százalékos különbséggel áll fideszes kihívója előtt Veres Pál iskolaigazgató. 80 százalékos feldolgozottságnál 55-41 volt az arány az ellenzéki pártok támogatásával induló jelölt javára, ezt már nem valószínű, hogy le tudja dolgozni a 33 éves jegyző. A Fidesz az egykori jegyzőt, Alakszai Zoltánt indította a regnáló polgármester, Kriza Ákos helyett.

A településen nem volt feszültségmentes a választás napja, Lyukóvölgyben és az Avason is szervezetten szállították a Fidesz-szimpatizánsokat, akik a saját bevallásuk szerint sem ingyen szavaztak a kormánypártokra. 

Nagyüzemben mehet a szavazatvásárlás Lyukóvölgyben

Tömött szatyrokkal szállnak le az érkező buszokról azok, akik állításuk szerint már leadták voksukat Miskolc hírhedt városrészében. Egyedül egy ember mondta azt, hogy nem megy szavazni, de ő is csak azért, mert el van tiltva a közügyektől. A szavazás után a lyukóiak közül rengetegen indultak el vasárnap vásárolni, de azt mindegyik megkérdezett tagadta, hogy ellentételezést kaptak a szavazatokért cserébe.

A választási részvétel rekordközeli, 47,27%-os volt, több elemző is azt mondta korábban, hogy a fideszes Borkai Zsolt orgiavideójának volt mozgósító hatása. A Fidesz mindent bevetett a hatalom megtartása érdekében, a borsodi megyeszékhelyen legalább háromféle lejárató plakáttal lehetett találkozni, az egyiken Gyurcsány bábjaként ábrázolták az ellenzéki polgármestert, de úgy látszik, hogy a helyiek nem dőltek be a kormánypropagandának.

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!

Friss

sss
2019. november 13. | 20:15
1

"Az pedig kifejezetten káros lenne, ha az ellenzék által a parlamentben bemutatott agresszió mintává válna a társadalomnak"

- Kocsis Máté (Fidesz), Budapest, 2019. november 13.

1
sss
2019. november 13. | 16:55
A két ország közti "kölcsönös" tiszteletről beszélt a magyar diplomácia feje.

"Az pedig kifejezetten káros lenne, ha az ellenzék által a parlamentben bemutatott agresszió mintává válna a társadalomnak"

- Kocsis Máté (Fidesz), Budapest, 2019. november 13.

A két ország közti "kölcsönös" tiszteletről beszélt a magyar diplomácia feje.