Kirángatták az autójából és agyonlőtték a törökök az egyik kurd párt vezetőjét

Kirángatták az autójából és agyonlőtték a törökök az egyik kurd párt vezetőjét

Legkevesebb kilenc kurd civillel, köztük a szíriai kurd közösség egyik politikai vezetőjével végzett a Törökország által támogatott arab milícia Szíria északi részén – írja az Index az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns civil szervezet közlésére hivatkozva.

A Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű szíriai ellenálló milícia politikai szárnya, a Szíriai Demokratikus Tanács szerint az áldozatok egyike a 35 éves Hevrin Hálaf, aki a Szíriai Jövő párt főtitkára és a tanács egyik vezetője volt. A tanács szerint a Törökország által támogatott milicisták sofőrével együtt kirángatták az autójából a Kámeslíje és Manbídzs közötti úton, és agyonlőtték.

A gyilkosságot az egyik török kormánypárti lap „sikeres műveletként” írta le, a nőt terroristaként feltüntetve. A hírről Brett McGurk, az amerikai elnök korábbi különmegbízottja, aki az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni koalíció tevékenységét koordinálta, megrökönyödve nyilatkozott szerinte ugyanis a fegyvertelen 35 éves nőévek óta az arabok, a keresztények és a kurdok egyesítésén dolgozott.

A törökök tényleg háborút indítottak, hogy eltiporják a kurdokat

Ahogy arról kedden beszámoltunk, légi támadásokkal vette kezdetét a törökök északkelet-szíriai hadművelete, amit szerdán Recep Tayyip Erdoğan elnök is megerősített. A Béke Forrása akció célpontja az Észak-szíriai Demokratikus Föderáció területe, hivatalos célja a kurd Népvédelmi Egységek (YPG) és az ISIS elleni harc, valamint egy biztonsági zóna létrehozása. Összefoglaljuk, hogy mi és miért történik.