Börtönbüntetésre ítélhetik a balotaszállási állatkínzót

Balotaszállás

Vádat emeltek a balotaszállási állatkínzás ügyében, közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség. A vádiratból kiderült, hogy a hatvannyolc éves nő 2,7 kilométeren át vonszolta a kutyáját, miután egy bálamadzaggal az autójához kötötte. 20-30 km/órás sebességgel haladt, amivel az állat egy idő után nem tudott lépést tartani, az oldalára dőlt. Még ezután is több száz métert tett meg. A komondor sérülései olyan súlyosak voltak, hogy az út szélén elpusztult.

A 2013-ban szigorított szabályozás miatt az asszony három év börtönt is kaphatna tettéért, de Magyarországon nem túl gyakori, hogy valakire a legszigorúbb büntetést vessék ki állatkínzás miatt. Szinte mindig börtön nélkül ússzák meg a tettesek, amit az állatvédő szervezetek rendre kifogásolnak.

Ez az eset azonban kivétel lehet, az ügyész ugyanis letöltendőt kért és a közügyektől is eltiltaná a vádlottat, aki szabadlábon védekezhet.

Brutális gyilkosok vannak szabadlábon, itt járnak köztünk, mellettünk ülnek a buszon

Elég megalapozottnak tűnik az a félelem, hogy aki szórakozásból megkínoz egy állatot, az az emberekre is veszélyes. Egyértelmű, hogy az együttérzés, a kegyelet, az irgalom, a józanész és a társadalmi normakövetés együttes és totális hiánya időzített bombát jelent minden egyes esetben.Tehát veszélyben vagyunk. Te, én, mi, mindannyian. Mert hülyék, barbárok vesznek körül.

 

sss
2019. december 05. | 19:53
December 5. népszavazás plakát
sss
2019. december 05. | 19:53
December 5. népszavazás plakát
Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!

Friss

Stummer János: A szociális dolgozók fontosabb munkát végeznek, mint a miniszterelnök.