Óriási csapda és lehetőség - még profitálhat is a Fidesz Karácsony győzelméből

Óriási csapda és lehetőség - még profitálhat is a Fidesz Karácsony győzelméből

Karácsony Gergely győzelme és az ellenzék előretörése régi/új helyzetet teremtett: a következő években mind Orbánék, mind a most győztes ellenzék veszélyes aknamezőn lépdel, ugyanis a kormányoldal nem politizálhat erőből, Karácsonyéknak pedig kevés lesz az ellenálló politika és retorika.

Karácsony Gergely győzelme és a kerületek többségének megszerzése természetesen óriási siker az ellenzéki oldalnak, még akkor is, ha tudjuk, a főpolgármester egy kiüresített, hatásköreitől jórészt megfosztott posztot vesz át Tarlós Istvántól. Attól a főpolgármestertől, aki annak ellenére sem tudott elég lobbierőt felmutatni, hogy

személyes kapcsolata jónak volt mondható Orbán Viktorral, győzelme pedig elemi érdeke (lett volna) a Fidesznek.

Ennek fényében Karácsony Gergelynek rettenetesen nehéz dolga lesz, hiszen miután a főváros saját bevételei ezt nem teszik lehetővé, a kormánynál kell majd lobbiznia minden jelentősebb (és megígért) infrastrukturális beruházás esetén, vagy csupán a működtetés területén: elég, ha a BKV finanszírozására, pontosabban annak hiányára gondolunk.

Ez még Tarlós Istvánnak sem sikerült minden esetben, sőt, jól tudjuk, hogy az elmúlt években a főpolgármester komoly harcokat vívott a kormány által a "nyakára ültetett", budapesti fejlesztésekért felelős politikusokkal. Tarlós jól látta a veszélyt, ugyanakkor Karácsony Gergely esetében ez hatványozottan igaz.

A jelenlegi helyzetben ugyanis felértékelődik Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár szerepe. A fideszes politikus 2018 májusa óta felel a fővárosi fejlesztésekért, most viszont az ellenzéki főpolgármester mellett jóval nagyobb feladat hárul majd rá: képviselje, kommunikálja és a kormány, illetve a Fidesz sikerének állítsa be a fővárosi fejlesztéseket.

Emellett a kormány a fővároshoz tartozó beruházások lassításával, akadályozásával, vagy éppen a fővárosnak járó pénzek visszatartásával rendkívül nehéz helyzetbe tudja hozni Karácsonyt, ez ugyanakkor kétélű fegyver. A Fidesz ugyanis nem engedheti meg magának, hogy

Karácsony Gergelyből a Fidesszel szemben álló, független politikust faragjon, ugyanúgy, ahogyan ez húsz éve az ereje teljében lévő Demszky Gáborból már egyszer sikerült.

És persze azt is tegyük hozzá, hogy egy lerohadó főváros felelőssége a kormányzatra is könnyen ráéghet.

Ugyanez igaz a leendő főpolgármesterre is, a lerobbanó, fekete kormot eregető tömött buszok, a dugótól megfulladó és 40 fokos metrószerelvények városában kevés lesz a függetlenség és a kormánnyal szembeni szabadságharc, különösen úgy, hogy erre nem is biztos, hogy lesz ereje. Karácsony Zuglóban ugyanis már megtanulhatta, milyen az, amikor lobbicsoportok cincálják szét az önkormányzatot. A posztjából fakadóan most nagyon hasonló helyzetbe került, ahol nemcsak a mögötte álló heterogén politikai erők, de a kerületi érdekek kereszttüzében sokszor teljesen elmosódnak majd a frontvonalak, ahol alkalmi érdekszövetségek tehetnek keresztbe neki, vagy épp ellenkezőleg, támogathatják meg.

Emellett ne felejtsük el, hogy Karácsony Gergely győzelme a Fidesz számára remek lehetőség a főváros - vidék háború elképesztően sokszor lejátszott karcos bakelitjét feltenni, különösen úgy, hogy a fővárosi politikai elit, értelmiség, és Budapest központú balos sajtó partner is ebben. A nemcsak értelmetlen, de legalább az ország szempontjából elképesztően káros különmeccs ugyanis mindkét oldal számára gyümölcsöző lehet (erről bővebben Kardos Gábor írt kiváló elemzést az Azonnali.hu-n), hiszen a Fidesz számára remek mozgósító erő a vörös és hálátlan Budapest, és fordítva, a mucsai, műveletlen, barbár és persze narancsnak beállított magyar vidék régi-régi toposza is termékeny talajra hullik a fővárosban. Ha pedig a politikai elitünk kellőképpen rövidlátó, akkor a potmétert feljebb csavarva újra hallhatjuk majd a "fejlesztéseket, forrásokat elszívó főváros", illetve a "magyar GDP negyven százalékát adja Budapest" értelmetlen, torz és persze hazug lózungjait, az erre fogékonyak legnagyobb megelégedésére. 

Egy biztos, a magyar politika október 14-től sokkal izgalmasabb lett.