A Fidesz megint amiatt hőbörög, hogy az EU a jogállamisághoz kötné az uniós források kifizetését

A Fidesz megint amiatt hőbörög, hogy az EU a jogállamisághoz kötné az uniós források kifizetését

Magyarország számára teljesen elfogadhatatlan az unió soros elnökségét betöltő Finnország kedden bemutatott költségvetési javaslata, az ugyanis tovább csökkenti a fejlesztési pénzeken belül a kohézióra szánt összeget is - mondta ki Varga Judit igazságügyi miniszter Luxembourgban az EU-tagországok általános uniós ügyekkel foglalkozó tanácsülését követően kedden.

Az MTI beszámolója szerint Varga Judit az unió következő, 2021-től érvényes hétéves költségvetéséről tartott miniszteri találkozó után magyar újságíróknak adott nyilatkozatában hangsúlyozta, a finn elnökségnek nem sikerült elfogulatlan javaslatot benyújtania.

Több tagállam jelezte, hogy nem látják benne visszaköszönni a saját és a mások képviselte véleményeket, továbbá nem vették figyelembe a kohézió barátainak nevezett országcsoport kérését sem, amely az európai bizottsági tervezethez képest is a kohéziós források növelését kérte.

A javaslat a bizottságénál jóval kisebb főösszeggel számol a bevételi oldalon, ami Nagy-Britannia uniós tagságának megszűnésévet (Brexit) együtt jóval kevesebb forrást jelentene az uniónak. Nem kedvező az sem, hogy Magyarország sokkal kevesebb kohéziós forráshoz jutna, mint a mostani költségvetési időszakban.

A javaslat tehát sem a befizetés, sem a kohéziós forrásokat tekintve nem elfogadható, nem jó alap arra, hogy politikai vita kezdődhessen arról - húzta alá.

Az igazságügyi miniszter azt is elfogadhatatlannak nevezte, hogy a pénzek kifizetését a jogállamisághoz kötnék.

Ezzel összefüggésben elmondta, egyelőre nincs olyan tervezet, amely a kérdést "jogi biztonsággal szabályozná, ez pedig egyértelmű vétót jelent".

Elmondta, a javaslat távolabb tolja az uniós költségvetés elfogadását, a szöveg ugyanis a nettó befizető országok érdekeit tartja szem előtt, valamint több tagállam érdekét sérti azáltal, hogy nem kíván közös nevezőt találni a különböző igények között - húzta alá.

Varga Judit tájékoztatása szerint a költségvetési javaslatról orientációs vita várható az Európai Uniós tagországok állam-, illetve kormányfőinek csütörtökön kezdődő kétnapos csúcstalálkozóján.

Jogállamiság és uniós források? Megszólalt az EU soros elnökségét betöltő ország kormányfője is

A finn kormányfő bízik abban, hogy az Európai Unió tagállamainak sikerül megegyezésre jutniuk az uniós költségvetés és a jogállamisági elvek betartásának összekapcsolásában. Antti Rinne erről hétfőn Prágában nyilatkozott újságíróknak, miután tárgyalásokat folytatott vendéglátójával, Andrej Babiš cseh miniszterelnökkel. Babiš a sajtótájékoztatón azt mondta, hogy ez a téma az egyik következő EU-csúcstalálkozón kerül napirendre.