Végre van Johnsonnak terve a Brexitre, de az északírek nem fogadják el, megint patthelyzet van

Végre van Johnsonnak terve a Brexitre, de az északírek nem fogadják el, megint patthelyzet van

Szerdán úgy tűnt, hogy elmozdulás történt az eddig végeláthatatlan Brexit-sztoriban, Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke kijelentette, hogy sikerült megállapodni a kilépés alapjairól, amit csütörtökön/pénteken, az EU-csúcson el is fogadhatnak. Néhány tagállami vezető részéről is óvatos optimizmus volt tapasztalható, de már aznap bejelentették, hogy egyelőre várni kell.

Boris Johnson ugyanis eközben a torykat a brit parlamentben támogató északír unionisták vezetőjével tárgyalt. Nélkülük lehetetlen többséget szerezni az alsóházban a megállapodás mögé, bár még velük sem lenne egyértelmű az eredmény.

A legjobb forgatókönyv szerint a szombati rendkívüli parlamenti ülésen meg is szavazhatnák a tervezetet, ha azt előtte az EU-tagállamok is elfogadják, így távozva október 31-én a szövetségből.

A Tusk által említett megállapodás minden részlete nem ismert, de sajtóinformációk szerint az állhat benne, hogy vámhatárt emelnek a tengeren Nagy-Britannia és az Ír-sziget közé.

Nem

Az északír unionisták viszont ma reggel bejelentették, nem támogatják a tervezetet, nem értenek egyet az ír-északír határra vonatkozó vámszabály és áfa-tervekkel.

Folytatjuk a kormánnyal való együttműködést, hogy megpróbáljunk egy olyan ésszerű megállapodást találni, amely működőképes Észak-Írország számára, és védi az Egyesült Királyság gazdasági és alkotmányos integritását.

- olvasható a közleményükben.

Ez most azért óriási probléma, mert Johnsonék és az EU éjszakába nyúlóan tárgyaltak az új kilépési megállapodásról, hogy azt még csütörtökön vagy pénteken a tagállami vezetők elé vigyék, amit, ha ott elfogadnak, szombaton már a brit parlament is voksolhatott volna róla.

A DUP támogatásának hiányában tulajdonképpen nincs értelme megpróbálni, így viszont Johnsonék patthelyzetbe kerülhetnek, október 31. és a halasztásra kötelező törvény megköti a kezüket.