A törökök szerint a kurdok saját maguk ellen vetnek be vegyi fegyvert, hogy őket vádolhassák

Szíria
Twitter

Cáfolta azokat a híreszteléseket egy csütörtöki nyilatkozatában Hulusi Akar török védelmi miniszter, amelyek szerint a török hadsereg vegyi fegyvert is bevet az északkelet-szíriai offenzíva során az Ankara által terrorszervezetnek tartott Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia ellen.

Akar szavait az Anadolu török állami hírügynökség idézte, aki a jelentés szerint azt mondta: olyan információk érkeznek hozzájuk, hogy az YPG alkalmaz vegyi fegyvert, amit megpróbálnak a török hadseregre kenni.

A miniszter leszögezte: köztudott tény, hogy a török haderő eszköztárában nincs vegyi fegyver.

Egyúttal közölte: olyan értesüléseik is vannak, hogy az YPG civilek elleni támadásokra készül, hogy azt a látszatot keltse, hogy az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet továbbra is fenyegetést jelent a térségben.

A tárcavezető hangsúlyozta: különösen a külföldi sajtóban sok olyan valótlan hírt és felvételt látnak, ami a török hadsereg "körültekintését és sikerességét" próbálja beárnyékolni.

A törökök tényleg háborút indítottak, hogy eltiporják a kurdokat

Ahogy arról kedden beszámoltunk, légi támadásokkal vette kezdetét a törökök északkelet-szíriai hadművelete, amit szerdán Recep Tayyip Erdoğan elnök is megerősített. A Béke Forrása akció célpontja az Észak-szíriai Demokratikus Föderáció területe, hivatalos célja a kurd Népvédelmi Egységek (YPG) és az ISIS elleni harc, valamint egy biztonsági zóna létrehozása. Összefoglaljuk, hogy mi és miért történik.

(MTI)

A környezetvédők szerint megosztott a Fidesz is.