Felsírtak az iratmegsemmisítők Újpesten? - A kerület lakói szerint dokumentumokat tüntetnek el a városházáról

Felsírtak az iratmegsemmisítők Újpesten? - A kerület lakói szerint dokumentumokat tüntetnek el a városházáról

A HírKlikk szerint több újpesti lakos is arról számolt be a Facebookon, hogy látták, amint az éjszaki órákban valakik iratokat vittek ki az Újpesti Polgármesteri hivatalból. A bejegyzések szerzői a portál szerint attól tartanak, hogy

intenzív iratmegsemmisítés kezdődik a Fidesz markából az ellenzék vezetése alá vándorolt kerületben.

Újpest frissen megválasztott polgármestere, Déri Tibor a HírKlikknek úgy nyilatkozott, hogy egyelőre nincsenek információi arról, hogy a hatalomból távozók valóban iratokat darálnának le. Úgy látja, ha ilyen mégis előfordult volna, akkor annak nyoma marad.

Az épületben ugyanis kamerarendszer működik, ami rögzíti a hivatalon belüli és a környező utcákon történő mozgást. Az pedig bizonyító erejű lenne, ha valaki a felvételek manipulálásával próbálna eltüntetni bármilyen bizonyítékot.

Az új polgármester megérti az aggódó polgárokat, akiket ugyanakkor nyugalomra is intett, és azt kérte:

ha bárkinek bármilyen bizonyító erejű dokumentum vagy fénykép van a birtokában az esetleges iratmegsemmisítésről, azt juttassa el hozzá.

A megválasztott polgármester hozzátette, hogy tisztességes vezetőcserére számít, és közölte, hogy már beszélt is elődjével, Wintermantel Zsolttal, aki szobájában már elő is készítette az átadás-átvétel megfelelő dokumentumait.

Déri a kerületi szavazatok újraszámlálásáról is beszélt a híroldalnak. Tegnap portálunknak azt mondta, hogy a fideszesek várhatóan legalább két körzetben támadják meg a voksolás végeredményét, azóta kiderült, hogy

az újraszámolás három körzetet érint majd.

A képviselő-testületi többségen ugyanakkor az sem változtat, ha esetleg mindegyik kifogásolt körzetben megváltozik a végeredmény – amire egyébként kevés esély van –, mivel október 13-án az ellenzéki jelöltek a kerület mind a 14 szavazókerületében megverték a kormánypárti ellenfeleiket. Így a Fidesz kompenzációs listáról mindössze 6 képviselőt juttathatott a városházára.

Az újraszámlálás, ahogy azt Déti Tibor legutóbb az Alfahírnek kifejtette, valószínűleg csak arra szolgál, hogy minél később tudjon megalakulni az ellenzéki vezetésű új testület.

Úgy tudjuk, a Fővárosi Választási Bizottság hétfőn ül össze, hogy döntsön többek közt az újpesti panaszok ügyében is. Az itt született határozatot aztán még bíróságon is meg lehet támadni. Déri Tibor szerint a Fidesz legfeljebb 12 napot nyerhet az eljárás lezárásig.

Újpesten sem képes elfogadni a vereséget a Fidesz

A jelek szerint a vasárnap súlyos vereséget szenvedett újpesti fideszes vezetés is nehezen dolgozza fel a kudarcot - vagy épp szeretne időt nyerni. Október 13-án a IV. kerületben Déri Tibor ellenzéki polgármesterjelölt nyert a szavazatok több mint felét megkapva, közel 5 százalékot verve a városrészt 2010 óta vezető Wintermantel Zsoltra.