A Hit Gyülekezete megvilágosodott, s most már a "képmutató keresztény propaganda" leállítását sürgetik

Németh Sándor és Semjén Zsolt
Németh Sándor/Facebook

A Fidesszel az elmúlt években remek viszonyt ápoló Hit Gyülekezetének vezetője úgy érezte, értékelnie kell az önkormányzati választások eredményét (amit egyébként más egyházi vezetők harminc éve nem tartanak feladatuknak, igaz, minden bizonnyal nem is állnak olyan közvetlen, széles sávú összeköttetésben az égiekkel, mint Sándor atya.)

A Hit Gyülekezete és a Fidesz viszonya hosszú éveken át kifejezetten hűvös volt, a kisegyház a kilencvenes-kétezres években az SZDSZ, majd egy rövid ideig  az MDF lelkes támogatója volt. A változást a 2010-es orbáni kétharmad hozta el. A gyorsan szárba szökkenő spirituális vonzalom első gyümölcse az a 2011-es törvénymódosítás volt, amely a történelmi egyházak mellett a Hit Gyülekezetét is a bevett egyházak közé emelte. A legnyíltabban a tavalyi kampányban álltak ki a Fidesz mellett, akkor Németh azt mondta, az egyetlen alkalmas miniszterelnök-jelölt Orbán Viktor, az ellenzék pedig "szörnykoalíció".

A lelkész most, az önkormányzati bukta után az odaadó rajongóból a szigorú tanító pozíciójába helyezte át magát a rezsimmel szemben, 

s elismerésre méltó gyorsasággal kezdte meg a rugalmas elszakadást a Fidesztől. 

Az egyház által működtetett Hit Rádióban úgy értékelte a választási eredményeket, hogy azokban a Borkai-ügy szerepet játszhatott, ám "az utóbbi időben nagy volt az elégedetlenség a kormány munkájával szemben". Ezért azt tanácsolja Orbánéknak, vizsgálják felül az elmúlt év politikáját, és szűrjék le a tanulságokat.

Ezek közül szerinte a legfontosabb, hogy 

"a képmutató keresztény propagandát" le kell venni a napirendről. 

Hangsúlyozta, hogy Isten igéjének hirdetése az egyházak feladata, a hatalomnak pedig meg kell tanulnia: nem tud senkit kereszténnyé tenni. 

"Pál apostol azt mondta, hogy akik vallják Istent, de a cselekedeteikkel tagadják, azok Isten előtt utálatosak és minden jó cselekedetre alkalmatlanok. Szerintem Pál apostol e mondata nagyon érvényes a mostani Magyarországi helyzetre" 


 - hangzott Németh legkeményebb mondata. 

A lelkész arról is beszélt, hogy "bizonyos városokban nem jött be, hogy társadalmi igény felett preferálták az egyházakat".  Ez a gondolata már csak azért is különösen pikáns, mert 2017 decemberében - nem sokkal Havas Henriknek a Hit Gyülekezetéhez köthető ATV-ből való kirúgása után - az egyház egy kormányhatározat nyomán közel 760 millió forintos állami támogatást kapott

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Németh Márton

Friss

1
1
sss
2019. november 19. | 16:26
sss
2019. november 19. | 13:20
Rendkívüli módon meglátszik az adószigorítás a nyugdíj- és egészségkasszák befizetésein, a munkáltatói hozzájárulások drasztikus visszaesését az egyéni befizetések tudták valamelyest kompenzálni. Nagy sikere van viszont az önsegélyező pénztárakon belül a jelzáloghitel-törlesztések támogatásának.
Ötszázharminchat lízingelt személygépjárműért havonta 98 millió forintot fizet a MÁV-csoport hat tagja. A lapunk kérésére megküldött adatokból kiderül: felsővezetői luxusautótól a kilencszemélyes mikrobuszon át a terepre is alkalmas típusig terjed a vasúttársaság autóparkja. Szemezgessen Ön is az adathalmazból!
Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Németh Márton
sss
2019. november 19. | 13:20
Rendkívüli módon meglátszik az adószigorítás a nyugdíj- és egészségkasszák befizetésein, a munkáltatói hozzájárulások drasztikus visszaesését az egyéni befizetések tudták valamelyest kompenzálni. Nagy sikere van viszont az önsegélyező pénztárakon belül a jelzáloghitel-törlesztések támogatásának.
sss
2019. november 17. | 19:19