Ingyenessé tehetik a tömegközlekedést Hódmezővásárhelyen Márki-Zayék

Ingyenessé tehetik a tömegközlekedést Hódmezővásárhelyen Márki-Zayék

Márki-Zay Péter arról beszélt, hogy újraválasztása utáni első intézkedése az ingyenes tömegközlekedés bevezetése lesz Hódmezővásárhelyen. Mozgásterét eddig a kormánypárti többségű közgyűlés szűkítette, a mérleg viszont ezúttal az ellenzék oldalára billent itt is, így megvalósíthatja elképzelését.

A 43 ezer fős megyei jogú városban kilenc vonalon járnak a buszok, Márki-Zay a G7-nek beszélt arról, hogy a Volánbusz által üzemeltetett rendszer éves költségvetése 110 millió forint, a jegyekből 10 millió forintos bevételük van.

Márki-Zay kifejtette, hogy szociális okok miatt teszik ingyenessé a tömegközlekedést, elmondása szerint van egy barátja, aki három kilométert biciklizik a templomba, mert nincs pénze jegyre, miközben hétvégente egy-két ember utazik a buszokon, amik hétköznap reggel, valamint iskola- és munkaidő végén telnek meg.