Mindannyian képmutatók vagyunk

Akár saját szándékainkkal is képesek vagyunk szembemenni, ennek érdekében álarcot viselünk, nem saját magunkat adjuk – ez a fő üzenete a David Doiasvili rendezésében színpadra kerülő Tartuffe-nek. A grúz direktor Molière vígjátékából nagyon hatásos tragikomédiát alkotott. A csütörtöki sajtópróbán az Alfahír is ott volt.

Képmutatás, farizeusság. A két kifejezés Molière Tartuffe-jének kulcskifejezése, és úgy a mű keletkezésekor, a XVII. század közepén, mint végig a világtörténelem folyamán ez egyik legvisszataszítóbb emberi viselkedés. Molière Tartuffe, ou l’Imposteur címmel látta el.

A grúz David Doiasvili a Cyrano és a Szentivánéji álom után harmadszor rendez a Nemzeti Színházban, és bár Molière szerint az eredeti mű vígjáték,

a grúz direktor kimondott szándéka szerint tragikomédiát láthatunk a színpadon.

Vagy a darab kronológiáját követve – ha szabad ilyen új fogalmat megalkotnunk – „komitragédiáról” van szó. A kétszer másfél órás előadást ugyanis pengeélesen elkülöníti egymástól a szünet. Az első kilencven perc hamisítatlan vígjátéki elemekkel igazi könnyed kikapcsolódást nyújt. A sziporkázó, néhol a helyzetkomikumra hajazó humort a jelmezek színes kavalkádja mellett a lámpapark adta fénytechnikai lehetőségek maradéktalan kihasználása, valamint a könnyed, a hiphopig terjedő zene is fokozza.

A büféből visszatérve a néző viszont szünet után mintha egy alapjaiban más előadást látna.

A fények sokkal vészjóslóbbak, a zenei betétek súlyosabbak, a színészek humorát a tragédiákra jellemző kontrasztos (az az érzésünk, néhol eltúlzott, már-már zavaróan éles) hangulatváltások váltják, de a leginkább szembeszökő a jelmezváltás: mindannyian koromfekete ruhában játsszák végig a második másfél órát, ez igaz Elmira (Ács Eszter) fehérneműjére is. (Az erotika is elég fajsúlyosan szerepel a darabban, és bár polgárpukkasztónak nevezhető, de egyáltalán nem öncélú annak megmutatása.)

Trill Zsolt, Ács Eszter
Az erotika nem öncélú

Az „átöltözés” alól egyedül Tartuffe (Trill Zsolt) a kivétel, aki már kései, de nagyon hatásos belépőjekor is fekete ruhát visel. A néző pedig Orgon (Horváth Lajos Ottó) családjának bármelyik tagjával is szimpatizál, a második felvonásra épp a fekete egyenöltözet miatt Tartuffe-fé válik. Doiasvili rendezésében ugyanis az az alapfeltevés, hogy mindnyájan álarcot viselünk, szerepet játszunk, mindenkiben van legalább egy kevés képmutatás, imposztorság.

Trill Zsolt, Ács Eszter, Horváth Lajos Ottó
Még Ács Eszter fehérneműje is a tragikum feketéjéhez illeszkedik

A grúz direktor nemcsak a fényekkel és a jelmezekkel bánik zseniálisan a darab során, hanem a modern technika lehetőségeit is kihasználja. Doiasvili a díszletet is maga tervezte, az Orgon-házat szimbolizáló homlokzat pedig tökéletesen alkalmas arra, hogy kivetítsék rá a színfal mögött zajló eseményeket. (Ez is egyfajta képmutatás, ugye?) Továbbá a Nemzeti Színház nagyszínpadának technikáját is igénybe tudja venni ahhoz, hogy az Orgon család „elsüllyedését” vizuálisan megjelenítse.

A vizuális élményt tovább emeli, hogy

Doiasvili alaposan „megtornáztatja” a színészeket.

A darab koreográfiájának jelentős eleme, hogy a szereplők sokat mozognak (akár a nézőtéren is), a díszlet egyik központi elemét képező asztal kis túlzással egy tornaszekrény terhelését kapja, de Trillék játszi könnyedséggel ugrálnak föl-le, mely légiessé teszi az amúgy nehéz művet.

Szabó Sebestyén László
A nézőteret is "bejátsszák"

Ki kell emelni, hogy a darabban tökéletesen érvényesül a csehovi puska elve: ha az első felvonásban megjelenik egy puska, akár csak egy pillanatra is, akkor annak a darab végéig el kell sülnie; ellenkező esetben a puskának nincs helye a dráma szövetében. A díszlet folyamatosan színpadon levő eleme egy állványos mikrofon, melyet a szereplők oly módon használnak, hogy maga is szinte szereplőként funkciónál. Ugyanígy fontos kellék Mariane (Barta Ágnes) játékmackója is.

A mű végén Molière – királyi ráhatásra – a deus ex machina módszerével oldotta meg a konfliktust: a képmutató, hipokrita Tartuffe elnyeri méltó büntetését, Orgonék élete pedig visszatérhet a normális kerékvágásba. Doiasvili szakít ezzel,

nincs deus ex machina,

és ez adja az igazi tragédiát, ami meg fogja döbbenteni a nézőt. De minek is kellene deus ex machina, mikor mindannyiunkban ott szunnyad valami Tartuffe-ből, ami miatt a világ felé nem a valódi énünket mutatjuk. Ahogy a rendező a Nemzeti magazinjának adott interjújában fogalmaz:

Hozzászoktunk ahhoz, hogy maszkokat, álarcokat hordjunk, hogy kompromisszumokat kössünk, hogy időnként a saját akaratunk ellenében cselekedjünk. Mi mást jelent a farizeusság, ha nem azt, hogy a saját szándékainkkal is képesek vagyunk szembemenni?

A Tartuffe-öt október 18-án (péntek) este mutatják be a Nemzeti Színház nagyszínpadán, a katarzis pedig garantálható. Képmutatás nélkül.

(Molière: Tartuffe. Nemzeti Színház. Ford.: Vas István. Rend.: David Doiasvili. Dramaturg: Kozma András. Szereplők: Trill Zsolt, Horváth Lajos Ottó, Ács Eszter, Nagy Mari, Szabó Sebestyén László, Barta Ágnes, Berettyán Nándor, Berettyán Sándor, Szűcs Nelli)

Tekintse meg Béli Balázs fotós kollégánk nagyszerű képgalériáját is!
Az Orgon család
Az Orgon család
43
Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Németh Márton

Friss