Új választást követel a csepeli ellenzék

.

Gyanús esetek miatt új választást követel az ellenzék Csepelen. A pénteki sajtótájékoztatón részt vett az MSZP, a Párbeszéd, a DK, a Momentum és a Jobbik helyi képviselője is. 

Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) elmondta, a legfontosabb oka az új választás követelésének, hogy sajtóhírek szerint egy szeretetotthonban szabálytalanul szavaztatták az ott élőket, tovább pedig messze magasan Csepelen volt a legtöbb az érvénytelen szavazat, 1620 szavazat az egyéni körzetekben, ami a budapesti átlag duplája. 

Az ellenzék természetesen minden választókerületben, tehát azokban is új választás kiírását szeretné elérni, melyekben az ellenzék nyert.

A szocialista politikus hozzátette, volt olyan szavazókör, ahol halott szerepelt a választói névjegyzékben, emellett volt ahol úgy biztosítottak mozgóurnát, hogy az érintett nem kérte, ami véleménye szerint „nagyon komoly bűncselekményre” ad lehetőséget.

A Momentum részéről Kerpel-Fronius Gábor kiemelte, hogy sok olyan eset van, amely eddig nem lett kivizsgálva, emellett országos szinten is kiemelkedő az érvénytelen szavazatok száma.

A Jobbik regionális igazgatója, Hartaházi Miklós kijelentette, hogy

a pártja mindig is kiállt a választások tisztasága mellett, és a csepeli ellenzék tagjaként szintén elfogadhatatlannak tartják az eredményt, és az anomáliákat, melyek szerintük hozzájárultak ehhez. 

Az ellenzék polgármesterjelöltje, Erdősi Éva szerint amellett, hogy rendkívül magas az érvénytelen szavazatok aránya, ezek az érvénytelen szavazatok jelentős részben olyan szavazólapok, amelyeket egyáltalán nem töltöttek ki. 

A választási bizottságnak egyébként három napja van döntést hoznia arról, kiírnak-e újabb választásokat.

A Fidesz is reagált

A kormány részéről Németh Szilárd is reagált az ügyre. A politikus a Mércének eljuttatott levelében úgy fogalmazott:

„Bangóné, a hivatásos patkányozó nem bírja elviselni a csepeli választók döntését, Borbély Lénárd és a Fidesz győzelmét. Most a baloldali többségű Fővárosi Választási Bizottságot akarja felhasználni a csepeli választási eredmény meghamisítására. Ez a demokrácia teljes lábbal tiprása.

Mindenfélét összehazudozik, alaptalanul vádaskodik, a tőle megszokott módon üvöltözik. Úgy viselkedik, mint aki a hatalomvágytól vezérelve megőrült. Üldözési mániában szenved. A Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat épülete előtt a választás megismétléséért gyűjt aláírást. A tértől csak pár lépés az ideggyógyászati rendelés. Javaslom, sürgősen forduljon orvoshoz!”

 

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!

Friss