A Fidesz nem tud veszíteni - Megsemmisítették a jászberényi polgármesteri választás eredményét

A Fidesz nem tud veszíteni - Megsemmisítették a jászberényi polgármesteri választás eredményét

Meg kell ismételni a választást.

Az Alfahír úgy értesült, hogy megsemmisítették a jászberényi polgármesteri választás eredményét, november 10-én meg kell ismételni a választást.

 

Megóvta a Fidesz a jászberényi eredményt, gyorsan el is kezdték ledarálni az iratokat

Ledarált, zsákba pakolt iratokról tett közzé képet a Facebookon Budai Lóránt, Jászberény vasárnap megválasztott új polgármestere. A jászsági városban rendkívül szoros eredmény született, Budai 18 szavazattal kapott többet, mint a települést 2010 óta vezető Szabó Tamás. A fideszes politikus csütörtökön óvást nyújtott be az eredmény ellen.

 

Az október 13-i választáson Budai Lóránt (Közösen Jászberényért Egyesület) lett Jászberény polgármestere. A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint, a szavazatok 100 százalékának összesítése után a következőképpen alakult az eredmény:
    
    1. Budai Lóránt (Közösen Jászberényért Egyesület) - 42,63 százalék (3909 szavazat)
    2. Dr. Szabó Tamás (FIDESZ-KDNP) - 42,48 százalék (3895 szavazat)
    3. Dr. Magyar Levente (Független) - 10,15 százalék (931 szavazat)
    4. Dobrosi Péter (Mi Hazánk) - 4,73 százalék (434 szavazat)

Pénteken Budai Lóránt ledarált, zsákba pakolt iratokról tett közzé képet a Facebookon. A ledarált iratokkal megtömött műanyag zsákokon a Jászberényi Vagyonkezelő és Városüzemeltető Nonprofit Zrt. (JVV) logója látható.

 

Frissítés:

Budai Lóránt a Facebook-oldalán azt írta:

„Mint arról már bizonyára értesültetek, a Fidesz óvást nyújtott be, melyben választási csalással vádol bennünket és új választások kiírását kezdeményezi. Ebből is látszik, hogy a kormány nem tiszteli a nép akaratát, nekik csak a pénz és a hatalom számít.”

 

Frissítés:

Budai Lóránt telefonon is megerősítette a hírt az Alfahírnek, elmondta: olyan kifogás is szerepelt az eredményt megsemmisítő okok között, hogy a választás napján – jelöltként - jogosulatlanul tartózkodtak a szavazókörökben. Budai Lóránt ezt azonban cáfolta az Alfahírnek: ahogy minden választásnál, valóban körbejárták a szavazóköröket, de nem léptek be oda, csak kihívták a szavazatszámláló delegáltjaikat megkérdezni, hogy minden rendben zajlik-e, van-e esetleg szükségük valamire (pl. élelmiszerre).

 

Budai Lóránt az Alfahírnek azt mondta: fellebbeznek a döntés ellen, de ha nem sikerül jogi úton rendezniük az ügyet, akkor a lehető legnagyobb mozgósítást fogják végrehajtani november 10-én.

Az indoklásból egyértelműen kiderül, hogy a Fidesz-KNDP polgármester-jelöltje, Szabó Tamás nyújtott be kifogást. A dokumentumot egyébként Pócs János fideszes országgyűlési képviselő is megosztotta a Facebook-oldalán, a személyes adatok kitakarása nélkül.

 

 

Orosházán sem a Fideszt, sem a választási bizottságot nem zavarta, hogy a választókat nem csupán a szavazókörbe, hanem a fülkéig is elkísérték, ahol megmondták nekik: ne a Jobbikra, hanem a Fideszre szavazzanak. A kormánypárti jelölt 154 szavazattal előzte meg az ellenzéki jelöltet. Az erről készült cikkünket ITT olvashatja.