Hadházy: Borkai lányának több tízmillió forintos lakása van

Hadházy: Borkai lányának több tízmillió forintos lakása van

A független képviselő szerint Borkai Zsolt és családja nagyobb lábon él, mint amit a polgármesteri fizetés és az olimpiai járadék lehetővé tenne.

Hadházy Ákos független képviselő a Facebook-oldalán osztott meg egy tulajdonlapot, ami szerinte azt igazolja, hogy bár Borkai Zsolt győri polgármester 2017-ben még gond nélkül mutogatta a vagyonnyilatkozatában árválkodó „egyetlen” házát a kormánysajtónak, öt évvel ezelőtt egy több tízmillió forint értékű lakást vásárolt a lányának.

Hadházy emlékeztetett rá, hogy „az ördög ügyvédje” által kirobbantott Borkai-botrány elején a győri polgármester egy családi fotót osztott meg a közösségi oldalán, és egy szappanopera címet tette ki közleményként, miszerint „Jóban, rosszban”. A független képviselő szerint azonban egy másik sorozat címe találóbb lenne: Aranyélet.

Hadházy azt is írta: Borkai Zsolt és családja nagyobb lábon él, mint amit a polgármesteri fizetés és az olimpiai járadék lehetővé tenne.