Jakab Péter Orbánnak: a kormányváltáshoz való belépőjegyet a magyarok október 13-án megvették

Jakab Péter Orbánnak: a kormányváltáshoz való belépőjegyet a magyarok október 13-án megvették

A mai napon újraindult a parlament őszi ülésszaka. A miniszterelnök napirend előtti beszédében kiemelte, hogy a haza nem lehet ellenzékben, ezért minden polgármesterrel és képviselő-testülettel kész együttműködni a kormány, akik maguk is készen állnak erre. 

A Jobbik frakcióvezetője, Jakab Péter szerint a kormány az elmúlt években úgy kezelte a települések lakóit, mintha jobbágyok lennének. Azonban a jobbikos politikus szerint most a nép fellázadt.  Jakab szerint ez azt jelenti, hogy közeleg a trónfosztás. 

A jobboldali ellenzéki párt frakcióvezetője szerint miközben a Fidesz arról beszél, hogy elhozta a keresztény rendszerváltást, addig ezzel szemben folyamatosan a gyűlöletet gerjeszti. 

„Akkor lesz itt keresztény rendszerváltás, ha a hatalom majd nem gerjeszti a gyűlöletet” 

- tette hozzá Jakab.

Jakab Péter szerint egyvalamit a miniszterelnöknek köszönhetünk, ugyanis szerinte ez az embertelen rendszer megtanította az embereket egymást tisztelni. 

„Vannak ebben az országban menthetetlen emberek”, ilyen például Orbán Viktor, aki Jakab szerint kifosztotta az országot, de mindenki más még menthető. „Miniszterelnök úr, október 13-án a nemzet újraegyesítése elkezdődött” 

- mutatott rá Jakab.