Kövér László remegő hangon fenyegette meg Jakab Pétert a parlamentben, majd le is tiltotta

Kövér László remegő hangon fenyegette meg Jakab Pétert a parlamentben, majd le is tiltotta

Utolsó cérnaszálak tartották Kövér László fideszes házelnökben az ideget Jakab Péter parlamenti felszólalása után. A Jobbik frakcióvezetőjének Kövér lenémította a mikrofonját, amikor az arról beszélt, hogy

Az emberek nem jobbágyok, hanem tisztességes magyarok, akiket mi fel fogunk szabadítani, mint ahogy miniszterelnök úr sem Őfelsége, hanem egy közönséges bűnöző, akit meg majd el fogunk számoltatni.

A házelnök figyelmeztette Jakab Pétert, hogy a kormány első emberének méltóságát tartsa tiszteletben. Mint fogalmazott,

mindennek van határa, most már hagyják abba ezt

- majd hozzátette, hogy ennek bizony következménye lesz.

Jakab azzal reagált a házelnöknek, hogy a lopásnak és a hatalmi arroganciának is van határa.

Végül Kövér László idegeinek tesztelése itt nem ért véget, a jobbikos politikus ugyanis azt mondta, hogy

„Félreértés ne essék: ezt az országot nem Önök működtetik, Önök csak kifosztják. Ezt az országot a magyar emberek szorgalma, tehetsége és végtelen nagy türelme tartja életben, és Önök visszaélnek ezzel a türelemmel. Visszaélnek akkor, amikor Kövér elvtárs olyanokat mond, hogy azért nem kell emelni az itt élők bérét…”

Tovább azonban nem hallhattuk a felszólalást, mert a házelnök lenémította Jakab mikrofonját és közölte vele, hogy megvonta a szót, mert mélyen sértette az Országgyűlés tekintélyét.

Kövér László ezután kikérte magának, hogy Jakab Péter elvtársnak nevezze, mert "Isten őrizz!", hogy ő Jakab elvtársa legyen. Kövér László másoknak volt az elvtársa, például 1986-ban, amikor a MSZMP Központi Bizottságának dolgozott.