Lassan 24 órája nem vették le a Borkait lemondásra felszólító cikket a Magyar Nemzet oldaláról

Lassan 24 órája nem vették le a Borkait lemondásra felszólító cikket a Magyar Nemzet oldaláról

Már lassan egy teljes napja kint van a Magyar Nemzet oldalán a Borkai Zsolt győri polgármester lemondását követelő cikk, amit épp annak a CÖF-nek a szóvivője írt, amely emlékezetes módon nem volt hajlandó nyilvánosságra hozni, hogy a Magyar Villamos Művektől 508 millió forint állami pénzt kapott arra, hogy Soros Györggyel riogasson.

Fricz Tamás irományában úgy fogalmaz:

"Borkai Zsolt azonban közszereplő, egy nagyváros vezetője, és ráadásul a kormányzó párt, a Fidesz tagja. Éppen ezért innentől kezdve a magánéletében is azokat az értékeket, normákat kell követnie és felmutatnia, amelyek az ő pártjának és politikai táborának értékei és normái."

A CÖF szóvivője kiemeli: az emberek a közéleti szereplők életéből merítenek mintát maguknak, Borkai pedig azzal, hogy "meggyalázta a családcentrikus értékrendet", méltatlanná vált az emberek bizalmára.

Fricz Tamás kritikus költői kérdéseket is intézett az orgiázó Borkaihoz, akinek szerinte a Fidesz-tagságról való lemondása csak "fél lépés" volt:

"Nem látja át, hogyha a polgármesteri széket megőrzi, és még öt évig a város élén marad, akkor azzal nemcsak saját maga tekintélyét rombolja, hanem a pártszövetségét is? (...) Tehát az a kérdésem, hogy mikor mond le a polgármesteri székről is, hogy ezzel lehetőséget teremtsen a kormányzó pártszövetségnek arra, hogy egy új, erkölcsileg támadhatatlan emberrel induljon a győri polgármesteri székért fél év múlva?"

Mint emlékezetes, a Magyar Nemzet honlapján egyszer már megjelent egy Borkai Zsolt lemondását követelő cikk, amit szerzője nem vállalt névvel, és amit még megjelenése napján, október 11-én töröltek is az oldalról.

Új szelek fújják a luxusjachtot?

A mai napon egyébként Tuzson Bence államtitkár a parlamentben a DK-s Arató Gergely napirend előtti felszólalására válaszolva élesen elhatárolódott a győri polgármestertől. Mint fogalmazott, a miniszterelnök elhatárolódott a történtektől, illetve:

"Az az ember ma nem tagja a Fidesz-KNDP-nek."

Közölte továbbá, hogy részükről ez az ügy le van zárva:

"A fal egyik oldalán vagyunk mi, a másik oldalán pedig azok, akik ilyeneket tesznek."

Mi csak annyit tennénk hozzá, hogy a kemény kritikákat, az elhatárolódást és a pedellusi szigort talán nem az önkormányzati választás utánra kellett volna tartogatni, hanem jóval korábbra: amikor Borkai Zsolt még meg sem bukott a szánalmas jachtozgatásával és a szexpartival, viszont a Fideszben már bőven tudtak arról, hogy "valamivel be fogják támadni". De akkor is egész nyugodtan elő lehetett volna venni a nádpálcát, amikor Győr első embere úgy döntött, hogy mázsaszámra tünteti el a rábízott város pénzét.

Borkai Zsoltot egyre nehezebb megmenteni a polgármesterségtől

Hétfő éjszaka befejeződött az újraszámolás, és a Győr-Moson-Sopron Megyei Területi Választási Iroda weboldalán található határozat szerint a múlt vasárnap Borkai Zsolt korábbi fideszes polgármester kapta a legtöbb voksot. Bár a szavazatszámokon változtattak - a szexbotrányba keveredett (volt) fideszesnél, és ellenzéki kihívójánál, Glázer Tímeánál is kevesebb érvényes szavazatot találtak -