Gyöngyösi: az angolokat el kell engedni, Európát meg kell erősíteni

Gyöngyösi: az angolokat el kell engedni, Európát meg kell erősíteni

A végeláthatatlan Brexit-viták mellett Európa lassan saját magát is megbénítja - mutatott rá Gyöngyösi Márton, a Jobbik európai parlamenti képviselője, aki Strasbourgban a magyar EP-képviselők közül elsőként szólalt fel a plenáris ülés Brexit-vitáján.

Az angolok 2016-os döntését egy hosszú és korrekt, mindkét fél álláspontját bemutató kampány előzte meg, a szavazáson pedig szűken ugyan, de a távozást kívánó fél győzött. Ha hiszünk a demokráciában, akkor az angol nép döntését tiszteletben kell tartani. Európának viszont ideje lenne végre a maga kihívásaival foglalkozni, erre hívtam fel a figyelmet mai felszólalásomban - mondta el kérdésünkre Gyöngyösi Márton, a Jobbik EP-képviselője.

A politikus szerint ugyanis a Brexit körüli végeláthatatlan viták már lassan nem csak a brit politikát, de az Európai uniót is megbénítják. Az elmúlt négy hónapban, amióta európai parlamenti képviselő vagyok, az Unió elképesztő energiákat ölt a brit távozás minél rendezettebb körülmények közötti lebonyolításába, ám ennek mindeddig semmilyen eredménye sem volt. A döntést visszacsinálni nem lehet, a brit politika válságát pedig sem Strasbourgban, sem pedig Brüsszelben nem lehet megoldani, ám amíg a britek miatt „szinte a fű se nő”, addig Európának súlyos kérdésekben kellene valódi döntéseket hoznia - mutatott rá Gyöngyösi.

Ha csak az elmúlt egy hét eseményeit nézzük, az EU nem tudott egyértelmű álláspontot megfogalmazni Szíria ügyében, majd saját válságaira hivatkozva cserben hagyott két balkáni országot, Albániát és Észak-Macedóniát - fogalmazott Gyöngyösi, hozzátéve, hogy ha az Unió nem tud perspektívát adni a balkáni országoknak, akkor ezt meg fogja tenni más.

Oroszország, vagy az iszlám szélsőségesek örülni fognak a lehetőségnek és akkor már nem csak politikai, de biztonsági problémákkal fogunk szembesülni.

Emellett persze az EU-nak valóban fontos volna saját gondjaira is koncentrálni: ilyen az egyes tagállamokban elharapózó korrupció, mely általában éppen azon politikusok sajátja, akik politikailag is főleg a feszültségkeltésre építik kommunikációjukat. A Jobbik EP-képviselője szerint fontos lenne, ha az EU több energiát fordítana a nyugati és keleti tagállamok közötti jövedelmi különbségek felszámolására is. Kétségtelen, hogy az ír határ kérdése fontos a közösség stabilitása szempontjából, de az, hogy Közép-Európa elnéptelenedését megállítsuk, ugyanilyen fontos, hosszú távon is meghatározó kérdés – hangsúlyozta.

Mi lesz az Egyesült Királyságban élő magyarokkal?

A Brexitnek persze súlyos következményei lehetnek az Egyesült Királyságban élő magyar állampolgárok számára is. Ugyanakkor a hónapok óta húzódó kiszámíthatatlanság nem segít sem nekik, sem pedig a magyar közösségekért aggodalmat érző magyar politikusoknak sem - mondta el kérdésünkre.

Jó lenne végre látni, hogy mire készülhetünk - tette hozzá, felhívva a figyelmet arra, hogy a magyar külpolitika rendszeres trollkodása aligha segít abban, hogy megnyugtatóan rendezzük a kivándorolt magyarok helyzetét.

Európa számos országának élnek polgárai Nagy-Britanniában, ezzel nem vagyunk egyedül. Kétségtelen, hogy közös fellépéssel többet lehetne elérni a magyarok jogainak garantálása terén is, ám az együttműködést aligha segítheti a magyar külpolitika egyre rosszabb megítélése. A Jobbik továbbra is azért fog dolgozni, hogy a magyarokat megbecsülés illesse, akár otthon, akár külföldön élnek - emelte ki Gyöngyösi Márton.

K.I.