Emléknappal erősítené a romák hazaszeretetét Vona Gábor

Emléknappal erősítené a romák hazaszeretetét Vona Gábor

A cigány hősök napjának bevezetésével segítené elő a roma kisebbség integrációját Vona Gábor. A Második Reformkor alapítványt életre hívó egykori Jobbik-elnök szerint az oktatási és szociális intézkedések önmagukban nem elegendők, a javaslattal olyan kapaszkodókat adna a legnagyobb hazai kisebbségnek, ami elősegítené a hazaszeretet kialakulását.


Hogyan várunk el integrációt egy olyan közösségtől, amelynek a hazaszeretethez sokkal kevesebb kapaszkodója van?

Ezzel a kérdéssel vezette fel Vona Gábor fővárosi sajtótájékoztatóján a nevéhez fűződő Második Reformkor Alapítvány újabb javaslatát, amely a cigány hősök napjának bevezetését célozza. A visszavonult politikus arról beszélt, hogy a romák polgárosodása az elmúlt 30 évben nem javult Magyarországon, és egy ma megszülető roma gyermeknek sokkal kisebb esélye van a középosztályba küzdenie magát, mint a Kádár-rendszerben.

"Egy nagyon fontos lelki-érzelmi szempontot figyelmen kívül hagyunk és ez a hazaszeretet"

Vona szerint az integráció első lépéseként nem feltétlenül szociális, oktatási és közigazgatási változtatások kellenek – szükség van arra is, hogy a cigányok ne csak kisebbségként vagy áldozatként, hanem a haza részeként tekintsenek magukra.

Hangsúlyozta, hogy egy cigány etnikumú gyermek sokkal kevesebb kapaszkodóval rendelkezik ahhoz, hogy átélhesse a hazaszeretetet, mint egy magyar, így ő sokkal nehezebb helyzetben van, amikor a haza fogalmát kell definiálni.

Hogyan várunk el integrációt egy olyan közösségtől (...), amelynek egy ilyen dologban, mint a hazaszeretet, sokkal kevesebb kapaszkodója van?

Vona Gábor szerint egyfajta kapaszkodó lenne egy olyan emléknap bevezetése, amelyen azokról a cigányokról emlékezhetnének meg, akik életüket kockáztatták vagy adták Magyarországért. Példaként azt hozta fel, hogy egyes kutatások 6-8%-ra teszik a romák arányát az ’56-os forradalmárok között és az emléknap ezekkel szembesítené a cigány fiatalokat.

A lényeg, hogy a cigány embereknek ne csupán segélyt adjunk, ne csupán munkát, ne csupán lehetőséget a felzárkózásra, hanem ennél is többet: hazát.

Vona szerint ez a lelki alap segíthetné elő érdemben az integrációt, amelyre aztán a többi felzárkóztatási program épülhet. Arról az érintetteknek kellene dönteniük, hogy a cigány hősök emléknapját mikor tartanák, az ezzel kapcsolatos javaslat pedig a társadalmi egyeztetés után, várhatóan december elején nyer végleges formát.

{"preview_thumbnail":"/sites/default/files/styles/video_embed_wysiwyg_preview/public/video_thumbnails/1sQtnJ5lWiA.jpg?itok=EETjdjJu","video_url":"https://www.youtube.com/watch?time_continue=50&v=1sQtnJ5lWiA","settings":{"responsive":1,"width":"854","height":"480","autoplay":0},"settings_summary":["Beágyazott videó (Alkalmazkodó)."]}